Harry Potter: túl a csúcson

Minden idők legnagyobb premierbevételét könyvelheti el a múlt hétvégén bemutatott Harry Potter-film.

A film plakátja J. K. Rowling bestsellersorozatának első filmadaptációja, a Harry Potter és a bölcsek köve a bemutató hétvégéjén (péntektől vasárnapig) 93,5 millió dolláros rekordbevételt regisztrálhat – jelentették a hírügynökségek filmipari becslésekre hivatkozva. Ezzel az összeggel a gyerekfilm jócskán megelőzte az eddigi csúcstartót, hiszen az 1997-ben bemutatott Jurassic Park –- Az elveszett világ „mindössze” 72,1 milliót kaszált az első hétvégén.

A több mint ötvenmillió példányszámban eladott Harry Potter-könyvsorozat (eddig négy jelent meg a tervezett hétből) első filmverzióját 3 672 moziban kezdték el vetíteni az Egyesült Államokban, Kanadában és Nagy Britanniában – a szigetországban egyébként Harry Potter és a bölcsek köve címen mutatták be.

A produkció költségvetése 125 millió dollár, melyet csak az Egyesült Államokban és Kanadában egy 40 milliós reklámbüdzsével támogattak. A film kizárólagos marketingpartnere – egy januárban kötött, 150 millió dollárról szóló szerződés alapján – az atlantai székhelyű Coca-Cola.

Dan Fellman, a filmet gyártó és forgalmazó Warner Bros. forgalmazási elnöke elmondta, hogy az exitpoll eredményei azt mutatják, hogy a mozilátogatók elégedettek a filmmel. A kutatásból az is kiderül, hogy nem csak gyerekek vagy a könyvet olvasók váltottak jegyet az első vetítésekre, hanem felnőttek és a regényt, a történetet nem ismerők is.

Az Egyesült Államokban pénteken összesen 3672 moziban vetítették a filmet, némely filmszínház már röviddel éjfél után műsorra tűzte. A londoni Odeonban, ahol két héttel ezelőtt tartották a film előbemutatóját, pénteken már kora délelőtt elkezdték a vetítést, ám egész nap végelláthatatlan sorok kígyóztak a mozi előtt, türelmetlen gyerekek kérdezgették percenként: „anyu, mikor jutunk már be”. A „premier előtti premier” azonban sokkaél izgalmasabb volt: az Odeon előtt mindenki megjelent, aki az elmúlt néhány évben akár csak egyszer is felkerült a brit bulvárlapok címlapjára. A meghívottak olajozott fogadtatásáról egy bámulatos fantáziájú riporternő gondoskodott, aki a félperces vörös szőnyeges villáminterjúk alatt biztosan feltette egyszer a kikerülhetetlennek tartott „Ki a kedvenc szereplőd?” kérdést. Sting lányától Cliff Richardig mindenki a varázslótanoncot választotta. Jerry Hall egy kisebb óvodával érkezett, Cher csak forgott a fotósok előtt, Kenneth Branagh, aki a Harry Potter és Titkok kamrája című második rész egyik főszereplője lesz, színházi rendezését propagáltaa, Andrew Lloyd Webber musicalpápa pedig egy szőke topmodellel mutatkozott. Befutott maga a szerző is, Joanna Kathleen Rowling, akit egyszerűen per „dzséjkéj” szólított meg a riporternő. A walesi születésű 36 éves írónő pozitívan nyilatkozott együttműködéséről a Warner Stúdióval.

A Warner természetesen nem áll meg a regényfolyam első fejezeténél. A hírek szerint a mostani film rendezője Chris Columbus a napokban kezdi el forgatni a Harry Potter és a titkok kamrája című epizódot. (index, mfd)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?