Rozsnyó. A Harmadik Szektor Kassai Kerületi Grémiuma fórumok szervezésével igyekszik rávenni a polgárokat, hogy vegyenek részt a másodfokú önkormányzati választásokon. A vitaesteken a szervezők a képviselő- és megyeielnök-jelölteknek is lehetőséget adnak a bemutatkozásra.
Keresés
Létrejött az 5812 választási körzet
Pozsony. A választások előtti utolsó ülését tartotta ma a Központi Választási Bizottság, melynek fő témája a megyei választások előkészületeinek ellenőrzése volt.
Maradnak Slota jelöltjei
Pozsony. A Központi Választási Bizottságnak nem áll hatáskörében bárkit is kihúzni a már elfogadott jelöltek közül, ezért maradnak a Valódi Szlovák Nemzeti Párt (PSNS) jelöltjei a megyei választások szavazólapjain – tájékoztatta lapunkat Kertész Sándor, a bizottság MKP által delegált tagja a KVB mai ülése után.
Elvis is a terrortámadások áldozata lett
Tavaly még özönlöttek a látogatók Memphisbe, pontosabban Graceland-be, hogy elzarándokoljanak a 24 éve elhunyt Elvis Presley sírjához és egykori, múzeummá átalakított házához. Manapság egyszerűbb lenne a Presley-sugárutat Magányos utcának átkeresztelni.
Státustörvény: kedvezmények csak áprilistól
A Népszabadság értesülései szerint leghamarabb áprilistól élhetnek a státustörvény kedvezményeivel az érintettek. A külügyi szóvivő szerint január 1-jén ugyan életbe lép a törvény, de akkor még csak a kedvezményekhez és támogatásokhoz való hozzájutás előkészítése kezdődik meg.
Háborús napalambomba robbant Vietnamban, 5 halott
A múlt századi háború idején ott maradt napalmbomba robbant Vietnam középső részén, egy családi ház udvarán, megölve öt embert és súlyosan megsebesítve kettőt.
Tízmilliárd dollárba kerül Afganisztán újjáépítése
Tízmilliárd dollárra teszik jelenleg Afganisztán újjáépítésének költségeit - jelentette ki Washingtonban Ogata Szadako, az afganisztáni segélyezésért felelős japán különmegbízott.
A tálibok feladták Kunduzt
A Kunduzban egy hete ostrom alatt álló tálibok és szövetségeseik csaknem kivétel nélkül elfogadták, hogy megadják magukat - erősítette meg a tálibellenes Északi Szövetség egyik parancsnoka, Mahmud Safdar.
Amerikai kormánylaboratóriumból származik a lépfene?
Amerikai tudósok szerint az egyesült államokbeli lépfenefertőzéseket okozó baktériumtörzsek "minden valószínűség" szerint egy amerikai kormánylaboratóriumból származnak.
Az 1972-ben aláírt Biológiai és Toxin Fegyvertilalmi Egyezmény (BWC) genfi felülvizsgálati konferenciáján szerdán felszólalt
Sertéshús a piacra
A karácsonyi húspiac ellátásának biztosítására a Szlovákiai Húsfeldolgozók Szövetsége által javasolt 4 ezer tonna sertéshús vámmentes behozatalának csak abban az esetben lesz jelentősége és hatása, ha november végéig megvalósítják.