November 24
EGY GONDOLAT
Mindig két gondolatra van szükségünk: hogy az egyik leküzdje a másikat.
Georges BraqueNÉVNAP
Emma
A germán eredetű névvel eredetileg az ógermán népek három fő csoportja egyikének, a herminonoknak a tagjait jelölték.
Keresés
NAPTÁR
Elküldik Kudlikot is?
Budapest. Amikor valaki a Magyar Televízió központi számát hívja, Kovács P. József hangja köszönti magyarul, majd angolul. Kovács P. József tehát nem csupán arca, hangja is a legrégebbi televíziónak. Most úgy tűnik, könnyedén megváltak a nézők körében oly népszerű bemondótól.
A svindler listája
Budapest. Juszt László ezúttal svindler-üldöző szerepben tűnik fel. A Színes Mai Lapban közölt cikk szerint Juszt az egyik legnépszerűtlenebb televíziós arc. A negatív közlés nem volt ínyére az újságírónak, ezért nyomozni kezdett; persze eközben nem felejtett el csapdát állítani a róla rossz hírt terjesztőknek.
Autóverés 5 márkáért
Berlin. Autóverési lehetőséggel is szolgál egy berlini gépkocsi újrafeldolgozó telep: 5 márkáért egy teljes órán át püfölhet bárki egy autót. Az árban benne van a kalapács kölcsönzésének a díja is. Az új szolgáltatás stresszlevezető terápia – magyarázta a roncstelep igazgatója.
Öltek nevetgélő gyerekeket is
Washington. Az Egyesült Államok a tálib rezsim összeomlása után olyan beszámolót tett közzé, melyben azokat a rémtetteket sorolják fel, amelyeket a szélsőségesek hatalmuk éveiben követtek el Afganisztánban. A tálibok több száz embert mészároltak le, köztük nyolc kisfiút például csupán azért gyilkoltak meg, mert kinevették a katonákat.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Atlantisz – Az elveszett birodalom (am.) sz., v. 15.15, 17 A szajré (am.) sz., v. 18.30, 20.45 OBZOR: Bridget Jones naplója (am.) sz., v. 15.30, 18, 20.30CHARLIE CENTRUM: Balladák (cseh) sz., v. 17, 18.45 The Plastic People of the Universe (cseh) sz., v. 17.30, 20.45 Kardhal (am.) sz., v.
SZĺNHÁZ
POZSONY
SZLOVÁK NEMZETI SZĺNHÁZ: Bogárka született szombat 11 Traviata sz. 19 HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Oidipusz király sz. 19 Üvegre festve vasárnap 19 KIS SZĺNPAD: Jelenetek egy házasságból sz. 19 Kés a tyúkban v. 19
KASSA
THÁLIA SZĺNHÁZ: Gulliver (a Divadlo Bialystok vendégjátéka) sz. 19 Cselédek v.
Nyílt napok a gimnáziumban
Érsekújvár. December 5-én és 6-án nyílt napokat tartanak a gimnázium magyar tagozatán. A szeptembertől a Letomostie 3. alatt működő magyar tagozat 5-én az alapiskolák kilencedikes tanulóit várja. Az érdeklődőknek reggel nyolc órától 12.30-ig mutatják be a négyéves gimnáziumban folyó oktatást.
Szeminárium angoltanároknak
Somorja. Marion Hughes, a pozsonyi British Council munkatársa tartott tegnap módszertani szemináriumot a városban oktató angoltanároknak a Művészetek Házában. A szemináriumot, amelyen közel húsz pedagógus vett részt, Kiss Suzanne azzal a céllal szervezte, hogy a tanárok útmutatást kapjanak az angol nyelv minél hatékonyabb oktatásához. (me)
PÁLYÁZATI FELHĺVÁS
A Selye János Egyetemért Alapítvány a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem együttműködésével versenypályázatot hirdet
15 tanársegédi státusra a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem révkomáromi képzési központjába szlovák állampolgárságú hallgató részére, ak