Öltek nevetgélő gyerekeket is

Washington. Az Egyesült Államok a tálib rezsim összeomlása után olyan beszámolót tett közzé, melyben azokat a rémtetteket sorolják fel, amelyeket a szélsőségesek hatalmuk éveiben követtek el Afganisztánban. A tálibok több száz embert mészároltak le, köztük nyolc kisfiút például csupán azért gyilkoltak meg, mert kinevették a katonákat.

Azután, hogy Afganisztán 30 tartománya közül már 27-ben megdőlt a szélsőséges tálibok uralma, a Fehér Ház közzétett egy listát, amely a tálibok által az évek során elkövetett atrocitásokat tartalmazza.

A riport az 1996. szeptembere óta elkövetett rémtetteket gyűjti csokorba. Kabul elfoglalásakor a tálibok kiherélték Afganisztán akkori elnökét, majd megkínozták annak bátyját és megölték őket, tartalmazza az amerikai védelmi miniszter beszámolója.

A tálibok az ország népe ellen számtalan kegyetlen tettet követtek el. 1998-ban kiirtottak egy hatszáz fős üzbég falut. Ugyanebben az évben elfoglalták Mazari Sarif városát, ahol számos férfit és fiút meggyilkoltak, a nőket és a lányokat pedig megerőszakolták. Egy másik településen legalább 170 férfit végeztek ki 2001-ben.

A beszámoló szerint a szélsőségesek nyolc kisfiút csupán azért öltek meg, mert kinevették a katonákat. Egy egész családot élve megégettek, száz afgánt pedig lemészároltak, majd, hogy példát statuáljanak velük, felakasztották őket a lámpaoszlopokra – tájékoztatott a CNN.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?