Kassa. A civil szervezeteket tömörítő harmadik oldal a Kassai kerületben háromszor rendezett kerekasztalfórumot, amelyen alkalmat kínált a megyeielnök-jelölteknek programjuk ismertetésére és nézeteik ütköztetésére.
Keresés
ŐK JUTOTTAK BE AZ MKP SZĺNEIBEN A MEGYEI ÖNKORMÁNYZATOKBA
POZSONYI KERÜLET
Pozsony II. járás
Mészáros Alajos
Wurster JánosPozsony IV. járás
Melicher MariannaPozsony V.
Nem sértett törvényt
Pozsony. Nem sértette meg a kampánycsendet a Szlovák Televízió azzal, hogy csütörtökön élőben sugározta a parlamentből a kérdések óráját, állapította meg szombati ülésén a Központi Választási Bizottság.
Nem számítottunk ilyen sikerre
Duka Zólyomi Árpád szerint meglepően jól szerepelt a párt a szombati megyei önkormányzati választásokon. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökhelyettesét a voksolás után kialakult helyzetről és a további lépésekről kérdeztük.
Egy amerikai a tálibok között
A Newsweek hírmagazin és a CNN hírtelevízió beszámolója szerint az észak-afganisztáni fogolylázadás tálib túlélői között találtak egy mindössze húsz esztendős amerikai fiatalembert, aki már évek óta a muszlim világban élt, át is tért az iszlám hitre, és az al-Kaida terrorszervezet táboraiban kapott
Egyszerre három pokolgép gyilkolt Izraelben: 12 halott, 170 sebesült
Tucatnyi halott és 170 sebesült maradt az utcán azután a három pokolgépes merénylet után, amit öngyilkos merénylők követtek el a nyugat-jeruzsálemi Ben Jehuda sétálóutcáján illetve az egy saroknyira lévő mellékutcában szombaton este.
AIDS-világnap - tüntetések, nyilatkozatok
A terrorizmus ellen óriási pénzösszegeket mozgósítottak két hónap alatt ugyanazok a gazdag országok, amelyek 20 éve nem hajlandóak az AIDS elleni küzdelemre megfelelő anyagiakat áldozni, holott az Afganisztánban mozgósított anyagi erők tizede elég lenne az AIDS-járvány világméretű leküzdésére - nyil
Választások: színes hírek
Šarbov (Sarbó)Történelmi csúcsot döntöttek a választópolgárok Šarbovban, ahol a kilenc választásra jogosult közül egy sem járult az urnákhoz. Ugyanakkor a Svidníki járásban található az a település is, ahol a legmagasabb, 75 százalékos részvételi arányt jegyezték.
Választások: Pofon a helytelen választásért
Érsekújvár. "Ez a pofon azért van, mert nem azokat a neveket karikáztad be, amelyekben megegyeztünk" - mondta egy kutyát vezető kótyagos férfi miután lekevert egy kiadós pofont az ugyancsak erősen tántorgó barátjának szombaton röviddel egy óra után Érsekújvár főterén.
Választások: Tarolt az MKP
Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) által indított képviselőjelöltek 72 százaléka bejutott a megyei parlamentekbe.