Választások: színes hírek

Šarbov (Sarbó)Történelmi csúcsot döntöttek a választópolgárok Šarbovban, ahol a kilenc választásra jogosult közül egy sem járult az urnákhoz. Ugyanakkor a Svidníki járásban található az a település is, ahol a legmagasabb, 75 százalékos részvételi arányt jegyezték.

Šarbov (Sarbó)
Történelmi csúcsot döntöttek a választópolgárok Šarbovban, ahol a kilenc választásra jogosult közül egy sem járult az urnákhoz. Ugyanakkor a Svidníki járásban található az a település is, ahol a legmagasabb, 75 százalékos részvételi arányt jegyezték. Príkra községben a hét választásra jogosult közül öten mentek el szavazni. A járásban egyébként alig több mint 30 százalékos volt a részvételi arány a megyei választásokon.

Rosszul kezdődött a választás Ľubo Romannak, az SDKÚ-KDH-ANO-MKP-DS pozsonyi jelöltjének. Csak akkor derült ki, hogy otthon hagyta személyes iratait, amikor igazolnia kellett volna magát a választóbizottság előtt. Személyazonossági igazolvány helyett autójának forgalmi engedélyét vitte magával. A győztes Romant fia és annak mennyasszonya igazolta a választási bizottság előtt.

„Nem ismerünk jobb jelöltet, mint Kökény Béla, ezért őt választottuk” – jelentették ki a rimaszombati Dúsa utcai lakótelep roma nemzetiségű választópolgárai. Véleményük szerint csak ő képviseli a romák érdekeit, ezért egymást buzdították a választások előtt, hogy „Testvérek, fogjunk össze, válasszuk Kökényt”. Az 532 választásra jogosult polgár közül 155-en adták le voksukat, ami 29 százalékos részvételi arányt jelent.

Többen úgy vélik, ha valaki ismeri a buzitai választási eredményeket, akkor tudja, hogyan zárulnak országos szinten a választások. A legutóbbi parlamenti, valamint a köztársaságielnök-választások is ezt támasztották alá. Most azonban csupán 22,1 százalékos volt a részvétel a községben.

A nyitrai börtönben mind a négy választásra jogosul elítélt élt alkotmányos jogával, és leadta szavazatát. A választási bizottság tagja nemcsak a börtönbe vitte a mozgó urnát, hanem nyugdíjas otthonokba, kórházakba és azokhoz a választásra jogosultakhoz is, akik mozgásképtelenek. A nyitrai egyetem diákjai arra kérték tanáraikat, hogy pénteken korábban hazautazhassanak a legtöbb esetben többszáz kilométerre levő lakhelyükre, hogy részt vehessenek az első megyei önkormányzati válaszátsokon.

Kassa 7. választókörzetében hiányzott a pecsét az urnáról. A hiányosságot rögtön helyrehozták, ugyanis a dobozt védőszalgokkal ragasztották át. Az eset nem befolyásolja a választások végeredményét, mivel az urna a választások ideje alatt zárva volt, és ezt a választóbizottság minden tagja becsületbeli nyilatkozatottal támasztotta alá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?