Alfred Binet IQ-tesztje 1905-ben nyerte el végső formáját. Feladata volt, hogy kiszűrje a „problémás” tanulókat, illetve, hogy számukra létrehozzanak egy speciális osztályt. A teszt készítői könnyű feladatokat találtak ki, amelyek tökéletesen bemutatták, hogy a gyerekek adott korosztálya miképpen viselkedik.
Keresés
Agysejtek mint az áramkör szerves részei
Agysejteket illesztettek szilíciumcsipre német tudósok, ezzel a világon elsőként hoztak létre félig élő, félig elektronikus áramkört. Az áttörés, mely közel hozza a valósághoz a tudományos-fantasztikus novellák és filmek félig élő, félig gép számítógépeit, forradalmasíthatja a számítástechnikát.
Az IQ örökölhető
Génjeink döntő szerepet játszanak agyunk egyes részeinek fejlődésében – erősítették meg amerikai és finn kutatók. Mi több, épp a kognitív képességeket irányító agyi régiókra gyakorolják a legközvetlenebb hatást. Röviden: az IQ örökölhető.
TENGERENTÚLI BAJNOKSÁGOK
NHL
New York. Húsz szlovák hokis lépett jégre az elmúlt hétvégén rendezett 17 bajnoki mérkőzésen. A legsikeresebben Miroslav Šatan szerepelt, aki két mérkőzésen egy gólt lőtt és két gólpasszt adott. A szlovákok összecsen kilenc pontot szereztek.
BAJNOKI PONTOKÉRT
KOSÁRLABDA
Női I. liga, 8. forduló: DTM Košice–Šamorín 65:69 (23:29), legeredményesebbek: Garčárová 13, Šodová 12, ill. Kováčiková 27, Szíjjártó 15, Pokstaller 9. A vendégek állandóan vezetve nyerték a találkozót.
„Rosszul játszottunk”
Pozsony. Ilyen még biztosan nem fordult elő a férfi I. kosárlabdaligában: a 11. forduló összecsapására harmadikként érkezett a fővárosba a komáromi MBK Rieker. Az ötödik Inter azonban nem sok lehetőséget adott Paulik József védenceinek a villogásra.
Visszavágott az Inter
Pozsony. Sikerült az Internek visszavágnia a szeptemberi, komáromi vereségért (91:75). Szombaton a férfi I. kosárlabdaliga 11. fordulójában a két csapat a fővárosban találkozott. INTER–MBK RIEKER KOMÁRNO 80:69 (39:36). Legeredményesebbek: Ivan 30, Wimmer 18, ill. Gál 18, Mikuláš Riecky 13.
Nagy csata a jégen
Budapest. A labdarúgó NB I 21. fordulójából elmaradt mérkőzés zárta az őszi szezont. Az inkább jeges, mint havas pályán az újpestiek alkalmazkodtak jobban a zord körülményekhez, és nagy csatában kiharcolták a győzelmet. Az első gólt Dvéri az üres kapuba rúgta, miután átjátszották a kifutó kapust.
Silvano Beltrametti megbénult
Pozsony. A hétvégén teljes gőzzel folytatódott a pontvadászat a havas, lejtős pályákon. Ezúttal a szlovák színek képviselői is jól szerepeltek, a sífutó Bátory és a műlesikló Zuzulová révén értékes VK-pontokat szereztek.
SPORTHĺRADÓ
A svájci Thunban rendezett 8. mezeifutó Európa-bajnokságon a férfiaknál ukrán, a nők francia győzelem született: Férfiak (9,15 km): 1. Lebegy (ukrán) 27:52, 2. Maase (holland) 28:05, 3. Jimenez (spanyol) 28:10,...70. Matanin (szlovák) 29:59. Nők (4,65 km): 1. Belgacem (francia) 15:48, 2. Romanova (orosz) 15:49, 3.