Strasbourg. Az eurózóna 12 országában a jövő július 1-től a pénzautomatákból történő pénzfelvétel és a bankkártyákkal történő fizetés nem kerülhet többe mint belföldön – irányozza elő az Európai Parlament rendelkezése.
Keresés
Felszabadított áramimport
Bécs. E héttől szabadon bevihető Ausztriába áram Magyarországról, Szlovéniából és Szlovákiából, miután az uniós csatlakozási tárgyalásokon a múlt hét hét elején lezárták az energiafejezeteket. Csehországgal szemben azonban egyelőre marad a korlátozás.
Jövőre talán erősödik a világgazdaság
Luxembourg. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint jövőre erősödik a világgazdaság, de az eurózónában később indul el a gazdasági élénkülés, mint az Egyesült Államokban – jelentette ki a pénzügyi szervezet vezérigazgatója.
Erőszak és kegyetlen kínzás a multiknál
London. Egy jogvédő szervezet kampányt kezdett a Triumph fehérneműgyártó cég ellen. A kemény hangú – a címben is olvasható – bojkott-felhívást a jogvédők a cég mianmari részlegének működése miatt indították el.
Javult a fogyasztók véleménye
Pozsony. Az idei év gazdasági fejlődésével kapcsolatban a statisztikai hivatal által megkérdezettek 60%-a még mindig a helyzet romlásáról számolt be, de ez az idei év legkedvezőbb adata, például húsz százalékkal jobb, mint a februári központi áremelések után tapasztalt vélemény.
Segélyből jut ajándékra
Nagykapos/Érsekújvár. A választási részvételnek nem kedvezett a karácsony előtti bevásárlási láz, ám a boltosok, főleg az ország szegényebb régióiban mégsem lehetnek elégedettek. Az ok egyszerű: nincs pénzük az embereknek. „Több volt az eladó, mint a vevő.
Szabálysértő himnusz
Marosvásárhely. Tiltakozásuk jeléül tudatosan szabályt sértettek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető döntéshozói testületei: szombaton Marosvásárhelyen tartott együttes ülésük végén a tanácskozás részvevői elénekelték a magyar himnuszt.
Évvégi rendőrsztorik
Trencsén. Érdekes fejezetei is vannak a trencséni rendőrök éves zárójelentésének. „Elszörnyedt nénikék hívtak, menjünk, irtózatos dolgok történnek. Egy erdő szélén nyolc fiúra és négy lányra bukkantak. Rendes csoportszex! Rendőreink elővették a kamerát és forgatni kezdtek” – meséli kedélyesen a parancsnokhelyettes.
Fehér Miklós: Az egész választást kell értékelni
Csalódott?
Nem, és nem szeretném, ha a második forduló után búskomor közhangulat alakulna ki. Az egész választást kell értékelni, és az első fordulóban az MKP elérte a maximumot. Ellenfeleink negatív kampánya mellett nem is lehetett jobb eredményt elérni.
Kvarda József: A 38 százalék szép eredmény
Számolt ezzel az eredménnyel?
Fel voltam rá készülve. Az 1996-ban kigondolt mečiari megyerendszer és ez a választási módszer hosszú távon nemzetiségi-nemzeti problémákat idézhet elő a politikában. Bár az SDKÚ és a DS szóban támogatásáról biztosította az MKP-t, a gyakorlatban semmilyen munka nem folyt részükről.