Erőszak és kegyetlen kínzás a multiknál

London. Egy jogvédő szervezet kampányt kezdett a Triumph fehérneműgyártó cég ellen. A kemény hangú – a címben is olvasható – bojkott-felhívást a jogvédők a cég mianmari részlegének működése miatt indították el.

London. Egy jogvédő szervezet kampányt kezdett a Triumph fehérneműgyártó cég ellen. A kemény hangú – a címben is olvasható – bojkott-felhívást a jogvédők a cég mianmari részlegének működése miatt indították el. A munkavállalói szakszervezetek nemzetközi szövetségének adatai szerint a burmai rezsim munkáltatói – a hadsereg által működtetett cégekkel szoros együttműködésben – követik el a legtöbb erőszakos jogsértést dolgozóikkal szemben. Az évi másfélmilliárd dolláros forgalmat bonyolító Triumph International ellen indított bojkott-kampány szlogenje: „Melleket támogass, ne diktátorokat”. A kampányplakáton – hasonlóan a cég eredeti reklámjaihoz – egy fehérneműbe bújtatott hölgy látható, a különbség csupán a keblek takarására szolgáló anyagban van, amely az ellenreklámban szögesdrót. A cég ellen azért indított „ellenkampányt” a társaság, mert az – a többszöri felszólítás ellenére – nem volt hajlandó leállítani az 1997-ben indított mianmari gyárát. A társaság addig kívánja folytatni a hírverést, míg a cég be nem szünteti a fehérnemű gyártását az említett helyszínen. A legtöbb nemzetközi munkaügyi szervezet elemzéséből kiderül, a Mianmarban alkalmazott munkáltatói gyakorlat leginkább a munkatáborokban alkalmazott módszerekre emlékeztet; nem ritka a dolgozók szigorú büntetése, az erőszak, a kínzás és a gyermekmunka, melyeket az ENSZ munkaügyi szervezet is számos alkalommal bírált – s csak részben eredménnyel. A különböző munkaügyi és emberi jogi szervezetek nyomására több neves multinacionális cég – így a Coca-Cola, a Levi Strauss, az Apple vagy a Reebok – hagyott föl a kifizetődő dél-ázsiai gyártással. Az ország ennek ellenére az utóbbi közel négy évben 366 beruházás kapcsán közel 7,4 milliárd dollárnyi külföldi működő tőkét vonzott – áll a BBC cikkében. Először a társaság egyetlen illetékese sem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben, és jóval a kampány elindulása után is csak annyit mondott a cég szóvivője: „A mianmari üzem európai szabványok szerint működik.” Pedig korábban több céggel előfordult már, hogy a „hírbehozás” után tett beismerő vallomással sikerrel hátrált ki az imázsrombolás okozta nehézségekből. Ennek egyik eklatáns példája a McDonald’s „Happy Meals”-figuráinak története. A német nyelvterületen megjelent „Schwarzbuch Markenfirmen” (Multinacionális cégek fekete könyve) által közölt leleplező riport szerint a gyorséttermekben ajándékként osztogatott bábukat a cég Kínában gyártatta, méghozzá 10-13 éves gyerekekkel. A könyvben megjelent állításokat az étteremlánc egy darabig tagadta, majd beismerő vallomás és nyilvános bocsánatkérés kíséretében áthelyezte a figurák gyártását.

A vállalatok egész sorát leleplező könyv egyik további érdekessége, hogy a támadott vállalatok egyetlenegy esetben sem fordultak bírósághoz hitelrontás vádjával. Mint az egyik szerző több német lapnak elmondta, a gyermekmunkával, fegyvercsempészettel vádolt társaságok azért nem választják a peres utat, mert tudják, annyi szennyest, amennyivel ők rendelkeznek, nem ildomos kiteregetni. Az említett könyv a leleplezések mellett ahhoz is hozzásegíti a lelkifurdalással küzdő olvasót, hogy gyerekmunka és egyéb simlisségek nélkül készülő termékeket vásárolhasson. A könyv azokat a Nyugat-Európában már néhány éves hagyománnyal rendelkező szervezeteket említi (Transfair, Rugmark vagy a holland Max Havelaar), melyek célja, hogy a rengeteg „gyarmatárut” megkülönböztető jelzésekkel látja el, így a fogyasztó biztos lehet benne, hogy az általa használt termékhez nem tapad erőszak és vér. (Üzleti Negyed)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?