A lap információi szerint a gazdasági lobbicsoportok éles harca várható a Pöstyéni Gyógyfürdő 67 százalékos részvénycsomagjának eladása körül. Az érdeklődők január 24-ig adhatják be privatizációs ajánlataikat, eddig nyolc cég érdeklődött; szlovákiai cégek mellett cseh és lengyel érdeklődők is jelentkeztek.
Keresés
Téli idill az autóbuszon
Monopolhelyzetű vállalatunk, az Autóbusz Közlekedési Vállalat szinte naponta tartogat számunkra kellemes és kellemetlen meglepetéseket. Ha nem rendelkezéseivel, (községeket kényszerítve térdre, fizetésre), akkor az alkalmazottak viselkedésével.
A világháló urai
Míg Európa és a nagyvilág fejlett országaiban a legjobb úton haladnak az internetes demokrácia megvalósulása felé, Szlovákiában az elmúlt években egy új osztály jött létre – a kiberarisztokraták kiváltságos rétege.
Pótvizsgára készülve
Nem kedvelem a Nova televízió Katlan (Kotel) című műsorát, amelyben útszéli hangnemben üvöltöznek a politikusokra és a nagy kiabálásban nem jut idő a tárgyszerű érvelésre.
Áprilistól emelkedik a minimálbér
Ki a felelős a kassai vasmű (VSŽ) több mint 20 százalékos részvénycsomagjának áron aluli eladásáért – erre kereste a választ ezen a héten szinte mindenki.
Nem csak arról van szó ugyanis, hogy a részvényekért néhány száz millió koronával többet lehetett volna kapni.
Versenyfutás igazolványért
Feri bácsi személyesen adta át az első szent koronás igazolványt, a kedvezményezett éppen egy honfitársunk és családja lett, Orbán Viktor meg sajnálkozott, hogy neki ilyen sose lesz. A státusvita pedig folytatódik Szlovákia és Magyarország között.
A műsorvezető nem a Máltai Szeretetszolgálat
Több mint huszonöt éve ismerjük a képernyőről, többnyire vetélkedőkből. Vágó Istvánt azóta szereti a közönség. A Tényeket Tisztelők Társaságának elnökségi tagja lett a legkedveltebb televíziós személyiség, műsora, a Legyen Ön is milliomos a játék, kvíz, talk-show, vetélkedő kategóriában a III. Kamera Hungária televíziós fesztivál fődíjasa.
A TIPOS BINGO NYEREMÉNYLISTÁJA
A TIPOS BINGO 2. játékhetének nyerőszámai és a nyereménylista. NÉGY SAROK: 31, 21, 39, 49, 50, 40, 20, 68, 36, 5, 60, 14, 34, 25, 4, 69, 57, 18, 73, 23, 67, 62, 1, 64. NYEREMÉNY: 269 korona (1462 nyertes). ÁTLÓS (DIAGONÁLIS) SZÁMOK: 43, 59, 44, 10, 61, 12, 58, 71. NYEREMÉNY: 2190 korona (45 nyertes).
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
- Zürichben ma kezdődik a jégkorong Kontinentális Kupa-döntő csoportküzdelme. A zólyomiak ellenfele (15.30) a HC Milano lesz, a házigazda Lions pedig a finn Jukurit Mikkelivel mérkőzik (19.30). A győztesek vasárnap (16.30) az elsőségért játszanak, a vesztesek pedig a 3. helyért (13.00).- Matúš Užák az előkelő 4.
SPORTMENÜ
JÉGKORONG. Extraliga, 43. forduló – vasárnap, 17.00: Žilina–Liptovský Mikuláš, Skalica–Poprad, Martin–Trenčín; 17.30: Slovan Bratislava– Košice. A Nitra–Zvolen mecscset (0:4) már december 13-án lejátszották.KOSÁRLABDA. Férfi I. liga, 15. forduló – szombat, 17.00: Handlová–Komárno, Inter Bratislava–Lučenec; 18.