Téli idill az autóbuszon

Monopolhelyzetű vállalatunk, az Autóbusz Közlekedési Vállalat szinte naponta tartogat számunkra kellemes és kellemetlen meglepetéseket. Ha nem rendelkezéseivel, (községeket kényszerítve térdre, fizetésre), akkor az alkalmazottak viselkedésével. Az ünnepek előtt már hetekkel ki-ki karácsony előtti hangulatot igyekezett teremteni. A párkányi állomáson várva a buszra, megfagyva bár, de reményekkel tele szálltunk fel. A buszban a nafta bűzétől és a füsttől, s persze a befagyott ablakoktól alig láttuk a sofőrt, merthogy fülig beöltözve, félig megfagyva adta a nyolckoronás jegyeket. A sofőr – sürgetve az utasokat — végigmorogta az utat, hogy ő mikor ér majd haza, ha mi utasok nem sietünk a felszállással (no meg valaki egy másodpercet késett is). Komoly perpatvar alakult ki sofőr és utasok között, melyet még a kellemes karácsonyi fények sem oldottak fel. A sofőr szinte naponta kitölti mérgét azóta is az utasokon, mondván, nehéz az emberekkel. Sajnos, még nem tudatosítja, hogy ő van az emberekért és nem fordítva. Azért van ellenpélda is, bár ritka, mint a fehér holló. Sipos Gyula szintén a párkányi SAD alkalmazottja, s mindig van egy kedves szava. Amikor azzal köszön el, hogy „köszönjük, hogy velünk utazott, és szép napot kívánok”, azt hinné az ember, nem is nálunk történik ez. Talán a legmogorvább utas is szelídebb lesz példamutató viselkedésétől.

Dániel Erzsébet

Nána