Miava. Szándékos hátráltatást sejt a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) a kormány döntése mögött, melynek értelmében áprilisról októberre halasztanák a földművelésről szóló csatlakozási fejezet megtárgyalását az Európai Unióval.
Keresés
Kormányülés a vagyonnyilatkozatokról
Pozsony. Ma a kormány rendkívüli ülésén megvitatja a kötelező vagyonnyilatkozatot előíró törvény módosító tervezetetét. Ha a miniszterek beleegyeznek a módosításba, azonnal továbbítják a parlamentbe, és a honatyák sürgősségi eljárás keretében foglalkoznak majd a kérdéssel. (sza)
Elhunyt a Markíza 22 éves műsorvezetője
Pozsony. Huszonkét éves korában súlyos betegség után elhunyt Mario Klein, a Markíza Televízió közkedvelt műsorvezetője.
Szlovákia csatlakozása függhet a jelentéstől
Pozsony. Ma kezdi meg Szlovákia felkészültségének vizsgálatát Pozsonyban a NATO vizsgálaló csoportja, amelyet a NATO-főtitkár politikai kérdésekért felelős helyettese, Günther Altenburg vezet.
Két napig okították a megyei képviselőket
Kassa. A megyei hivatalnak jelenleg összesen 14 alkalmazottja van, a létszám év végére várhatóan körülbelül száz főre emelkedik. Rudolf Bauer megyei elnök tájékoztatása szerint a hivatali munka iránt nagy az érdeklődés, eddig 335 kérvény érkezett, a jelentkezők közül 201-en egyetemi végzettséggel rendelkeznek.
Ukrán és/vagy ruszin?
Kassa. Csáky Pált bírálták a hétvégén az ukrán és ruszin etnikum egységéért alakult petíciós bizottság tagjai, akik szerint a miniszterelnök-helyettes „legveszélyeztetettebb” kisebbséggel, a magyar nemzetiséggel foglalkozik a legtöbbet, miközben az ő kéréseiket nem kíséri kellő figyelemmel.
Magánorvosok felhívása
Besztercebánya. A Magánorvosok Társulása nem tanácsolja tagjainak az idei szerződések aláírását az Általános Egészségügyi Biztosítóval (VšZP), és további tárgyalásokat tart indokoltnak az egyezményes árakról.
Elfogadható kompromisszum
A parlament tavaly júliusban elfogadta a Munkatörvénykönyv módosítását és a hozzá kapcsolódó köztisztviselői és közalkalmazotti törvényt. Az utóbbi napokban azonban több koalíciós párt is hibákat talált az idén április 1-jén életbe lépő jogszabályban. A törvényről Bauer Editet, a munka-, szociális és családügyi minisztérium államtitkárát kérdeztük.
A polgármesterek „számolják” a romákat
Vágsellye/Jóka.
Most is a karácsony előtti bérre várnak
Tőketerebes. A volt tőketerebesi Frucona konzervgyár, majd az elmúlt év áprilisától Teresab Kft. néven működő élelmiszer-ipari üzem alkalmazottai nem kapták meg a novemberi és decemberi bérüket.