Elfogadható kompromisszum

Az egyik kifogás az, hogy a Munkatörvénykönyv 48 órában határozza meg a heti munkaidő felső határát. Ön egyetért a bírálókkal?

Sok indokolatlan és sok indokolt kifogás merült fel a törvény ezen részével kapcsolatban. Ez a rendelkezés egy 1996-os EU-irányelv alapján került bele a törvénybe, kivételt csak a jóváhagyást követő 3 évre lehetett kérni, ez a lehetőség 1999-ben megszűnt. Tény, hogy maga az irányelv bizonyos tevékenységek esetében engedélyez kivételt. Az új Munkatörvénykönyv azonban önmagában is lehetőséget ad akár 12 hónapos egyenlőtlen munkaidő-elosztási rendszer bevezetésére. A feltétel az, hogy egy négyhónapos blokkban a heti átlag nem lehet magasabb mint 48 óra, és kell az alkalmazott beleegyezése.

Tehát sok múlik a megegyezésen.

Igen. Április 1-je után a munkaszerződés sokkal nagyobb hangsúlyt kap. A régi törvény szigorúbban szabályozta a munkavállalók és a munkaadók jogait és kötelességeit, ez a feladat a módosítás értelmében nagy részben a munkaszerződésre hárul, ezért szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy jól nézze meg, mit ír alá.

Van lehetőség a munkavégzésre a megszabott 48 órán felül is?

Ez a felső határ, még abban az esetben is, ha az alkalmazottnak több munkaadója van. Bizonyos esetekben azonban a járási munkaügyi hivatal adhat kivételt. Most azonban a leginkább azok tiltakoznak, akiknek több munkahelyük van, például a főiskolai tanárok egy csoportja, akik a szakok akkreditációja miatt több helyen is teljes alkalmazásban állnak. Elismerem, hogy vannak olyan munkahelyek, ahol a folyamatos munkavégzés miatt – mint például az orvosi ügyeletek esetében – gondot okozhat a megszabott felső határ. Ezért el tudom képzelni, hogy kisebb törvénymódosításra sor kerülhet.

Ezt a törvényt is, mint minden mást, csak hosszas véleményezési folyamat után fogadták el. Mi okozza mégis azt, hogy egyre többen találnak hibát a korábban jónak tartott jogszabályban?

Szerintem ez volt a leghosszadalmasabb és legrészletesebb egyeztetési folyamat, melyet ez a kormánykoalíció végrehajtott. Ismételten visszatértünk az egyes fejezetekhez, annak is tanúja voltam, hogy azok a javaslatok, melyeket egyes kormánytagok támogattak, ám a kormány elvetette őket, újra felbukkantak a parlamenti vitában. A szakszervezetek és a munkaadók is egyetértettek a módosítással.

Míg ön azt állítja, hogy az új törvény nagyobb teret biztosít a munkaadó és a munkavállaló közötti megegyezés számára, Ivan Mikloš miniszterelnök-helyettes éppen a rugalmatlansága miatt bírálja a jogszabályt, mely szerinte tovább gerjeszti majd az egyébként is magas munkanélküliséget.

El lehet képzelni jobb törvényt is az elfogadottnál, viszont véleményem szerint elfogadható kompromisszum született. Elismerem, hogy kevésbé liberális, mint az Egyesült Államok munkajogi törvényei, de európai szemmel nézve ezt az ítéletet elfogultnak tartom. Idézhetem a Világbank tanulmányát is, melyet igazán nem lehet szociális intézménynek nevezni: a törvény elemzése alapján arra a megállapításra jutott, hogy az nem védi jobban a munkaerőpiacot, mint más európai országok hasonló törvényei. Sőt, az EU tagországainak törvényeihez képest kevésbé védi a munkavállalót, és rugalmasabbá teszi a munkaerőpiacot.

Másik kifogás a törvénnyel szemben, hogy nehezíti a részmunkaidős szerződések létrejöttét.

Újra azt kell mondanom, hogy a hiba nem a törvényben van; elemzéseink azt mutatják, hogy a részmunkaidős foglalkoztatottságnak nem teljesülnek a gazdasági feltételei. Gyakran többe kerül az, hogy valaki munkába járjon, mint amennyi pénzt hazavisz, ezért a munkavállalók túlnyomó többsége csak teljes munkaidőben gondolkodik. Amit én problémának tartok, az a szociális juttatások és a minimálbér közti alacsony különbség. Követendő lenne a magyarországi példa, ahol radikálisan emelték a minimálbér összegét, viszont nálunk ehhez túl sok a munkanélküli.

A törvény 300 órában szabja meg évente a megegyezés alapján történő munkavégzés felső határát. Miért ez a korlátozás?

Ez volt a törvény-előkészítési folyamat egyik legérzékenyebb pontja, annak ellenére, hogy csak a munkaerőpiac kisebb hányadát érinti. Az egyezmény ugyanis különleges státust biztosít a munkaadónak és a munkavállalónak is. A munkavállaló eddig egyéves időtartamra köthetett ilyen szerződést tekintet nélkül arra, hogy nyugdíjas, diák, van-e más munkaviszonya. A munkaadónak nem kell utána biztosítást és egyéb járulékot fizetni, bármikor elbocsáthatja őt, nem kell szabadságot biztosítani számára. Ez azt eredményezte, hogy két kategóriájú munkavállaló volt a munkaerőpiacon, egy „olcsóbb” és egy „drágább”. Ez különbséget okozott a vállalatok között is, mivel aki olcsóbb munkaerővel termel, az alacsonyabb árakat szabhat meg és nagyobb nyereségre tehet szert. Ilyen lehetőséget csak a cseh és szlovák jogrend ismer. Mi teljesen meg akartuk szüntetni ezt a lehetőséget, mivel arra is volt példa, hogy nyugati cég hazai leányvállalata is visszaélt vele: csak a legszűkebb menedzsmentet alkalmazták rendes munkaszerződéssel. Mivel azonban erős csoportérdekek fűződtek hozzá, ez a kompromisszumos megoldás született.

A következő kifogás az elfogadott jogszabállyal szemben az volt, hogy megakadályozza a házastársak számára, hogy egymást alkalmazzák. Mi az alapja ennek a szabályozásnak?

A házastársi kapcsolat alapvetően egyenrangú viszony, ezzel szemben a munkaszerződés alá- és fölérendeltséget teremt. Ez ellentétben áll a családjogi törvénnyel és a Polgári Törvénykönyv egyes paragrafusaival is. Ennek ellenére a házastársak dolgozhatnak együtt a munkatörvénykönyv alapján is, mint úgynevezett együttműködő személyek.

Szükségesnek tartja a törvény módosítását?

Nincs olyan törvény, ami változtatás nélkül évtizedeket kibír, módosítani kell majd a változó európai szabályozás miatt, de a már meglévő európai irányelvek miatt is, melyek a munkahelyi diszkrimináció minden nyílt vagy rejtett formáját tiltják. Tavaly még nem készült fel a parlament arra, hogy beépítse a törvénybe például a homoszexuálisok diszkriminálását tiltó rendelkezést. Egy vagy két éven belül mindenképpen, a gyakorlati tapasztalatok alapján lehet, hogy már korábban is módosítani kell.

Az MKP politikusaként valószínűnek tartja, hogy még életbe lépése előtt módosuljon ez a törvénycsomag?

Nem tartanám szerencsésnek, de minden előfordulhat. Most ugyanazokról a vitás kérdésekről van szó, melyekről egyszer már konszenzus született. Én azt tartanám ésszerűnek, ha megvárnánk a törvény hatálybalépését. Akkor módosítsunk rajta, ha a gyakorlat is bizonyítja, hogy a megszületett kompromisszum tarthatatlan.