Salzburg. Sáfár Szabolcs hasonló cipőben jár, mint Király Gábor a Hertha felkészülése alatt: hat hónapot volt kénytelen kihagyni sérülése miatt, miközben az utódja, Arzberger megfelelően helyettesítette.
Keresés
Kameruni lehet Blatter kihívója
Zürich. A jelek szerint véget érhet a „szerelem” Afrika és Blatter között, elképzelhető ugyanis, hogy a kameruni Issa Hayatou sorompóba áll a FIFA elnöki címéért folytatott harcban.
Jurkemik: „Nem okozunk csalódást”
Teherán. Ma közép-európai idő szerint 12.30-kor barátságos mérkőzésen Szlovákia labdarúgó-válogatottja Irán vendége lesz. Ladislav Jurkemik vezetőedző bemutatkozásán – három cseh légiós kivételével – csupa szuperligás játékos lép pályára.
Smigun tévedés áldozata lett
Salt Lake City. Fokozódik a versenyláz a XIX. téli olimpia színhelyein, készülődnek a sportolók, hajráznak a szervezők, ülésezik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, és folynak a jégkorongcsapatok felkészülési mérkőzései.
SPORTHĺRADÓ
Még az idén világbajnoki címért küzdhet Kovács István, a hamburgi Box Universum magyar sztárja, jelentette be a klub gazdasági igazgatója. Kokó legközelebb március 16-án lép szorítóba, a lehetséges ellenfélről folynak a tárgyalások.
A NIKÉ 6. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA
SZERDA, FEBRUÁR 6.
Angol II. futball-liga: 203. Coventry–Rotherham 1,7-3,2-4,3-1,15-1,8; 204. Watford–Burnley 2,3-2,9-2,9-1,3-1,4.
Spanyol labdarúgó-bajnokság: 206. Athl. Bilbao–Malaga 1,8-3,0-4,1-1,2-1,7; 207. CD Alaves–Valencia 2,55-2,9-2,65-1,35-1,35; 208. Valladolid–Real Madrid 3,35-3,0-2,0-1,55-1,25; 209.
TENGERENTÚLI BAJNOKSÁGOK
NHL
Gólözönt hozott a legutóbbi játéknap hat találkozója az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban. Negyvenöt meddő mérkőzés után kétszer volt eredményes Róbert Švehla (Florida), Stümpel (Boston) hetedik találatát érte el a columbusi mérkőzésen. EREDMÉNYEK: Los Angeles–Philadelphia 1:3 (0:1, 1:1, 0:1), g.
Bravúr Berlinben
Berlin/Pozsony. Vida Ágnes, Szlovákia legjobb női ökölvívója a közelmúltban úgy döntött, hogy szerencsét próbál a profi ringben (az amatőrök között nem volt komoly ellenfele, így kevés meccsen lépett szorítóba, s ez gátolta további fejlődését).
Száz pont, triplaparádé
Komárom. Ma lezárul a férfi kosárlabda Szlovák Kupa C-csoportjának küzdelemsorozata: a bajnok Pezinok B csapata a komáromi MBK Riekert fogadja, s az összecsapás győztese márciusban a baziniak A együttesével találkozik az elődöntőben.
Először a magyarokkal
Pozsony. Február 12-én kétnapos nemzetközi labdarúgótornát rendeznek Ciprus szigetén. A hazai válogatotton kívül a magyar a cseh és a svájci nemzeti tizenegy lép pályára.