A Matica slovenská saját 77 éves elnökét javasolja ombudsmannak. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) és a Valódi Szlovák Nemzeti Párt (PSNS) szóban támogatásukról biztosították.
Keresés
Száz szervezet kedveltje
Ján Hrubala a civil szervezetek jelöltje az posztra. A besztercebányai jogász többéves tapasztalattal rendelkezik az emberi jogok területén. Több száz szlovákiai civil szervezet támogatását élvezi, ám a parlamentben eddig csak a Polgári Konzervatív Párt (OKS) három képviselője biztosította támogatásáról.
Nehéz munkát vár
A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) jelöltje. Ötvenegy éves, az elmúlt rendszerben nem lépett be a kommunista pártba, viszont tizenkét évvel ezelőtt a KDH alapító tagjai közé tartozott. A pártban azonban csak rövid ideig maradt. Tizenhat évig a Montostroj állami vállalatnál dolgozott.
Nem titkolja múltját
Igor Lenský tagja volt a kommunista pártnak, a múlt rendszerben városi ügyészként tevékenykedett. Ebben a minőségében folytatott vizsgálatot néhány jelenlegi politikus, a Bratislava nahlas című könyv kiadói – például Ján Budaj – ellen.
Nincs esélye, de vállalja
Tibor Loran az egyetlen jelölt, akinek sem párt, sem képviselői csoport nem ígért támogatást, és egyben ő az egyetlen roma nemzetiségű jelölt is. Jelölését a Ladislav Fízik-féle Roma Parlament Civil Szervezeteinek Tanácsa támogatja, mely Loran szerint mintegy 75 roma nonprofit szervezetet tömörít.
Még nem volt biztos
A honatyák február 8-ig, azaz ma délután négy óráig terjeszthetik a parlament elé javaslataikat az emberjogi biztos személyére, tehát az utolsó pillanatig vártak.
Duray ellen fegyelmi eljárás indult
Pozsony. Fegyelmi eljárást indított tegnap Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának képviselője ellen a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság, tájékoztatott Viliam Sopko bizottsági elnök.
Elrabolták a ház árát
Pozsony. Több mint 3,5 millió koronát zsákmányolt az a legalább négy, ismeretlen álarcos rabló, aki kedden szinte megrohamozta egy modori házaspár otthonát. Úgy tűnik, biztosra mentek, ugyanis a pár nemrég jutott nagyobb mennyiségű pénzhez.
Több külföldi érdeklődő
Pozsony/Bécs. Az osztrák Postbus közlekedési társaság is érdeklődik a pozsonyi és a dunaszerdahelyi autóbusz-közlekedési társaságok privatizálása iránt – írta az osztrák Der Standard című napilap.
Nem nehéz elveszíteni a jó hírnevet
Komárom. Tegnapi komáromi látogatása során Damian Roderic Todd, Nagy-Britannia szlovákiai nagykövete és Sir John Ramsden, a londoni külügyminisztérium Közép- és Kelet-Európáért felelős osztályvezetője megbeszélést folytatott Pásztor István polgármesterrel és megtekintette az Európa-udvart is.