A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) jelöltje. Ötvenegy éves, az elmúlt rendszerben nem lépett be a kommunista pártba, viszont tizenkét évvel ezelőtt a KDH alapító tagjai közé tartozott. A pártban azonban csak rövid ideig maradt. Tizenhat évig a Montostroj állami vállalatnál dolgozott.
Nehéz munkát vár
A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) jelöltje. Ötvenegy éves, az elmúlt rendszerben nem lépett be a kommunista pártba, viszont tizenkét évvel ezelőtt a KDH alapító tagjai közé tartozott. A pártban azonban csak rövid ideig maradt. Tizenhat évig a Montostroj állami vállalatnál dolgozott. Ő volt az utolsó szövetségi főügyész – kinevezését Václav Havel javasolta –, ma pedig főügyészhelyettes. Részt vett az ombudsmanról szóló törvény kidolgozásában, azaz tagja volt a jogszabályt előkészítő Ľubomír Fogaš-féle ügyészcsoportnak, a miniszterelnök-helyettes iskolatársa. Az állami szolgálattól néhány évre megvált – a harmadik Mečiar-kormány idejében magáncégeknél jogászként, illetve ügyvédként működött. 1998-ban tért vissza az ügyészségre.
Szerinte az emberjogi biztos egyfajta ellenőrző és felügyelő szerv, míg a döntéseket mindig valamilyen állam- vagy közigazgatási szerv hozza. Pozitívan értékeli az ombudsmani intézmény függetlenségét. Elismeri, eleinte nehéz dolga lesz, mindössze húsz alkalmazottal dolgozhat, és félő, hogy nem győzi majd a munkát. Ezért fontosnak tartja a jogi végzettséget. Otakar Motejlt – a cseh ombudsmant – jó választásnak tartja, mert „gyakorlatias ember, volt ügyvéd és igazságügyi miniszter.” Motejllel barátok, állítólag tegező viszonyban vannak. A szlovákiai ombudsmanjelöltek közül azonban személyesen sem Ján Hrubalát, sem Jana Dubovcovát nem ismeri, csak Igor Lenskýhez volt szerencséje.
Lauko – saját bevallása szerint – valamikor távolugró volt, és Schusterhez hasonlóan szeret hegyet mászni. Állítólag az össze tátrai csúcsot meghódította. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.