Még nem volt biztos

A honatyák február 8-ig, azaz ma délután négy óráig terjeszthetik a parlament elé javaslataikat az emberjogi biztos személyére, tehát az utolsó pillanatig vártak.

A. Nagy László, az emberjogi bizottság elnöke szerint az egyeztető tárgyalások még tegnap is folytak, az MKP pedig az utolsó pillanatig titkolta választottja nevét, vagy hogy egyáltalán állít-e jelöltet.

A január 1-jétől hatályos ombudsmantörvény szerint a biztost a parlament választja, legkevesebb 15 képviselőnek kell javasolnia egy-egy jelöltet. Egy honatya több személyt is támogathat aláírásával. A voksolás kétfordulós. Ha az első fordulóban egyetlen jelöltre sem szavaz a jelenlevő politikusok legkevesebb 51 százaléka, a második fordulóba a két legtöbb voksot kapó személy jut tovább. Ha ezután sem sikerül megválasztani az ombudsmant (ismét a szavazatok legalább 51 százalékát kell megszerezni), meghirdetik a választások második körét, de már csak teljesen új jelöltek indulhatnak.

A jogszabály értelmében ombudsman csak harmincöt évesnél idősebb, büntetlen előéletű, szlovák állampolgár lehet, akinek állandó lakhelye Szlovákia, és egyetlen politikai pártnak sem tagja. A biztosnak nevelő funkciót is tulajdonítanak, ezért megfelelő végzettséggel kell rendelkeznie, ám a jogi végzettség nem feltétel. Az ombudsman – aki évente jelentést tesz a parlamentnek tevékenységéről, beszámol a jogtiprásokról, rámutathat a jogrendbeli hiányosságokra – elsősorban személyes fellépésével és tekintélyével és azzal tud majd eredményt elérni, hogy folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt, a legkényesebb ügyeket medializálja, folyamatosan is rámutat a jogtiprásokra.

Amíg az emberek nem bíznak a rendőrségben, az ügyészségben, a bíróságokban, a hivatalokban, virágzik a korrupció, erős ombudsmanra van szükség, és kívánatos, hogy a „nép ügyvédje” igazi autoritás legyen. Eleinte nem árt, ha viszonylag sok – legalábbis a szovákiainál lehetne kicsit több – törvényes kompetenciája van. Később, miután a társadalom elér egy bizonyos fejlettségi fokot, fokozatosan csökkenhetnek az ombudsmani jogkörök. Svédországban mintegy 200 éve működik ez az intézmény, ott most kezdik faragni a biztos hatásköreit. Lengyelországban szintén erős ombudsman, illetve „ombudswoman” (az első biztos nő volt) védi a polgárok jogait, és a lengyelek büszkék e hivatalra. Az olyan emberjogi biztosnak kevesebb törvénybe iktatott hatáskörre van szüksége, aki tekintélyével, személyes fellépésével is orvosolja a jogtiprást. Néhány országban igazi, elismert személyiséget választottak e funkcióba – például Csehországban Otakar Motejlt –, viszont nem biztos, hogy mindig és mindenhol akad ilyen autoritás. Magyarországon három egyenrangú, egy általános és két szakosodott speciális (adatvédelmi és kisebbségügyi) biztos látja el az ombudsmani teendőket, akik egymástól függetlenek. A szlovák ombudsmani hivatal még „nincs kész”, a leendő biztosnak legtöbb fél év áll rendelkezésre, hogy a hivatal kiépüljön, a munka elkezdődjön. Ha minden jól megy, a parlament már február közepén megválasztja az első ombudsmant. Szakmai körökben eleinte Miroslav Kusý, Šarlota Pufflerová, id. Michal Kováč és A. Nagy László neve is felmerült. A polgári szervezetek egyhangúlag Ján Hrubala jogászt javasolják a posztra, ám ha nem sikerül 15 képviselőt meggyőzniük, nincs módjukban a törvényhozás elé terjeszteni javaslatukat. A parlamenti pártok viszont gond nélkül indíthatnak jelöltet. A baloldal Igor Lenskýt, a KDH Martin Lauko ügyészt, az SDK Jana Dubovcovát, a HZDS és a PSNS Ladislav Ťažkýt támogatja. Tibor Loran a romák jelöltje, de egyetlen párt sem biztosította őt támogatásáról. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?