Igor Lenský tagja volt a kommunista pártnak, a múlt rendszerben városi ügyészként tevékenykedett. Ebben a minőségében folytatott vizsgálatot néhány jelenlegi politikus, a Bratislava nahlas című könyv kiadói – például Ján Budaj – ellen.
Nem titkolja múltját
Igor Lenský tagja volt a kommunista pártnak, a múlt rendszerben városi ügyészként tevékenykedett. Ebben a minőségében folytatott vizsgálatot néhány jelenlegi politikus, a Bratislava nahlas című könyv kiadói – például Ján Budaj – ellen. Bár töbszöri nekifutásra sem állapított meg annak idején törvénysértést, számos bírálat érte. Lenský nem tagadja kommunista múltját, sőt nyíltan vállalja: az olyan kommunisták nélkül, mint amilyen ő is volt, a bársonyos forradalom nem lehetett volna sikeres. Az 1989 novemberi események után a pozsonyi városi ügyészség sztrájkbizottságának elnöke lett, amivel szerinte „egy kicsit jóvátette kommunista tevékenységét.” 1990-ben belépett a szakszervezetbe, magas funkciót töltött be. Az öszszes kormánnyal együtt tudott működni, csupán a legutóbbi Mečiar-kabinet utolsó három éve ellen vannak kifogásai.
Milan Ftáčnik (SDĽ) oktatási miniszterrel egy iskolába járt. 1992-ben a baloldal rábeszélésére képviselőnek jelöltette magát. A szövetségi parlamentben tartózkodott a Csehszlovákia kettéválasztásáról szóló szavazástól. Később visszatért a szakszervezetbe, azóta is ott dolgozik, mert szerinte „ez jó ugródeszka a politikába.”
Lenský meggyőződése szerint jó ombudsman lenne, mert szerinte ez hasonló munka lesz, mint amilyet az ügyészségen végzett. Ráadásul a szakszervezetben állítólag kénytelen volt védeni az emberi jogokat. Kicsit nehezményezi, amiért az emberjogi biztos nem fordulhat az alkotmánybírósághoz – ezen változtatna. Az államfő ócsárlásáról szóló hírhedt cikkelyt viszont csak alapos elemzés után távolítaná el a büntető-törvénykönyvből. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.