London. Elárverezik áprilisban a Beatles Hey Jude című 1968-os világslágere szövegének eredeti, ám hiányos kéziratát. A 19 soros, Paul McCartney által kék tintával írt szöveget 1971-ben, egy évvel a legendás zenekar feloszlása után egy piaci standon találta meg egy Beatles-rajongó.
Keresés
Tajvanra érkezett Buddha ujja
Tajpej. Majdnem százezer tajvani buddhista hívő fogadta Tajpejben a vallásalapító ujját, amely Kínából érkezett Tajvanra. Buddhának egy miniatűr arany pagodába elhelyezett ujját a tömeg tapsa és éneke közepette a tajpeji repülőtérről egy stadionba vitték szertartásra.
Fiúkat molesztáló főpap
Juliusz Paetz poznani érsek szexuálisan zaklatott egyes papnövendékeket és papokat, erről a lengyel egyházi felső vezetés legkevesebb két éve tudott, de halogatta az ügy tisztázását, egyesek pedig megpróbálták eltussolni a botrányt – írta hét végi számában a Rzeczpospolita című lengyel konzervatív napilap.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Szörny Rt. (amerikai) 13.30, 15.15, 17, 19.45 Sólyom végveszélyben (amerikai) 20.30 OBZOR: Amélie csodálatos élete (francia) 18, 20 TATRA: Villódzó fények (dán) 16 Csúcsformában (amerikai) 18, 20.30 MLADOSŤ: Sólyom végveszélyben (amerika) 15.
Német filmnapok a Mladosť moziban
Pozsony. Német filmnapok kezdődnek ma a Mladost moziban. A szerdáig tartó rendezvényen hét alkotást – dokumentum- és játékfilmeket – láthatnak a nézők jeles német rendezők műhelyéből.
AZ MKKI PROGRAMJA
Pozsony. Február 28-án, csütörtökön 16.30-kor Egységes stabilitás. A magyarországi kormányzatok kisebbségpolitikája 1918-tól 2000-ig címmel tart előadást Bárdi Nándor történész a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetében,
Bárdi Nándor 1962-ben született Laskodon.
FELHĺVÁS
A Komáromi Zsidó Hitközség által az elmúlt években szervezett nyilvános programokon felmerült annak az igénye, hogy városunk és a környék lakói megismerjék a zsidóságot. 2002-ben útnak indul Anachnu („Mi”) programunk, melynek célja segítséget nyújtani ebben, bemutatni a Mi hagyományainkat.
Magyar néző
Budapest. Magyar néző címen indított sorozatot a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány és a Kortárs Kiadó.
Kritikáról és empátiáról
Kiadónak, szerzőnek állítólag nem illik kritikára válaszolnia, ezért eddig nem is tettem. Mára viszont hazai berkekben rég nem tapasztalt vita kezd kialakulni az általam kiadott ArtFALatok című antológia kapcsán.