A kormánytagok egyre gyakrabban egymás munkájában keresik a hibát. Szóba került a környezetvédelmi minisztérium is, Miklós László környezetvédelmi miniszter szerint azonban bírálói rossz helyen tapogatóznak.
Keresés
Az amerikai űröregúr elsősége
Amerika csodált és dédelgetett hősei mostanára tisztes öregurakká őszültek. A hajdani hétből négy Mercury-veterán Glenn űrrepülésének 40. évfordulóját ünnepelve február 20-án a floridai éjszakában találkozott egymással és a közönséggel.
Felülről szervezett afgán „népképviselet”
Február hetedikén ünnepélyes keretek között iktatták be Kabulba az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását előkészítő huszonegy tagú bizottságot. A várhatóan júniusban összeülő loja dzsirga hivatott elfogadni az ország új alkotmányát.
Horoszkop
A nagy sietség sajnos nem vezet jóra. Egyrészt elveszítheti azoknak a bizalmát, akik eddig Ön mellett álltak, másrészt anyagilag is kárt szenvedhet.
Ne provokáljon veszekedést házastársával vagy a partnerével, mert az felesleges, és akár rossz vége is lehet.
Tovább csökkenhet a nyersolaj ára
New York. A második negyedévben tovább csökkenhet a nyersolaj ára, ha a termelők nem fogják vissza a kibocsátást, és a kereslet az általánosan rossz gazdasági viszonyok miatt alacsony szinten marad – mondta Ali Rodriguez, az OPEC főtitkára.
A világgazdaság túl van a nehezén
Frankfurt. Wim Duisenberg, az ECB elnöke szerint egyre több jel arra mutat, hogy a világgazdaság túl van a nehéz időszakon és az idei évben megkezdődik a fellendülés, mely jövőre gyorsulni fog. Ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy az EU az év végére 2,5%-os GDP-növekedést fog mutatni.
Márciustól itt az új vatikáni valuta
Vatikánváros. Két hónapos késéssel, március 1-jén kerülnek forgalomba a vatikáni euró-érmék. „Nemzeti oldalukat“ a „Citta del Vaticano“ felirat mellett II. János Pál profilja díszíti.
Nőtt az ország energiafogyasztása
Pozsony. Januárban az ország villanyenergia-fogyasztása 3 százalékkal haladta meg a tavalyi év azonos időszakának fogyasztását. Az áramfogyasztás így a tavalyi év júliusától kezdve folyamatosan növekszik.
Parlamenti stop a hőszabályzóknak
Trencsén. Áprilistól senki sem kötelezhető a hőszabályzók felszerelésére a háztartásában található radiátorokra. Az energetikai törvény múlt heti módosításnak köszönhetően a lakosságot nem molesztálhatják többet a lakáskezelőségek a drága műszerek felszerelésével.
Az ÁLA folyósítja támogatásait
Pozsony. Az Állami Lakásfejlesztési Alap február 22-éig összesen 297,7 millió koronányi összeget hagyott jóvá a lakásépítés támogatására, miközben a kérvényezett összeg elérte a 749,1 milliót. Az alap az adott határidőig 583 kérvényt vett nyilvántartásba, amelyekből eddig 328-at hagyott jóvá.