Kaptam egy levelet a Komáromi Jókai Színház igazgatójától, amelyben megkér, sőt felszólít arra, hogy ha lehetséges, nagy ívben kerüljem el az általa igazgatott színházat. Indoklásul egyik cikkemre hivatkozik, amelyben szerinte nem tettem mást, mint súlyosan rontottam az intézmény hitelét.
Keresés
Arzénra éhezne a kényes ízlésű köznép is?
Egy nyilvános vitafórum résztvevőjeként immár sokadszor találtam szembe magamat a minap azzal a kérdéssel, ildomos-e vajon a közbeszédben a vulgáris, szalonképtelen, vagyis a „csúnya” kifejezések használata.
Készül a debreceni Latinovits Színház és Orfeum
Új színházzal és Orfeummal gazdagodik a jövő évadban Debrecen. A Debrecen Fórum elnevezésű 25 milliárdos városi beruházáson belül épül meg a tiszta profilú, prózai és táncelőadásoknak helyet adó művészszínház, a Csokonai Színház pedig zenés népszínházzá, opera- és operett-előadások színhelyévé alakul át. Az elképzelés részleteiről Csányi János, az új színház szakmai terveinek megálmodója beszélt egy szakmai fórumon.
„Nem készültem botránykeltésre”
Az utóbbi hetekben nemcsak a hazai magyar, hanem az „anyaországi” sajtó is a Kassai Thália Színház Tóték című előadásával volt tele. A színpadon ugyanis – eddig egyetlenegyszer, a bemutatón – megjelent egy stilizált árpádsávos zászló. Az igazgató néhány felháborodott, reklamáló néző nyomására kényszerhelyzetbe került, jobbnak látta eltüntetni a zászlót, azaz cenzúrát alkalmazott. Most a „bajkeverő” rendezőt, Vas Zoltán Ivánt kérdezzük színházról és politikáról. Meglátjuk, miről esik több szó az alábbiakban.
Opera
Kint zuhog az eső, előttem meg elfogytak a lépcsők. Azt hittem, jó helyet fogtam ki. Második szélső balkon jobbra, első sor hatodik ülés. Leoltják a villanyokat, még bemondják néhány nyelven, hogy kapcsoljuk ki a telefonunkat, és már kezdődik is. Egy magas női- és férfihangot hallok, de látni még semmit sem látok.
TALÁLÓS KÉRDÉS
A Szfinx kérdése, Oidipusz válasza
Múltkori irodalmi tippversenyünk (szerzője Hegedűs Orsolya volt) első kérdése az ismert thébai mondakör központi alakjára, Oidipuszra vonatkozott: egyebek közt ő volt az, aki megfejtette a Szfinx rejtvényét, s ezzel a thébai trónra került.
Állítsuk vissza!
Van-e valami, ami a JOG előtt áll? A válasz természetesen ismeretes minden józanul gondolkodó ember számára, mindenki számára, akinek tűzfekete, édes vér folyik az ereiben, még azok számára is, akik nem látnak el az ég felhőiig vagy a saját szobájuk faláig sem.
FÓRUM
[szalonblog]
„Mivel a fórumot egyes felhasználók sárdobálásra, értelmetlen vitákra és személyes ellenszenvük kinyilvánítására használhatnák fel, csak az értelmes hozzászólásokat emeljük ki, az értelmetlen személyeskedést és sárdobálást háttérbe szorítjuk.
EROTIKUS SZALONSAROK
Két öreg házas
Fiatal házasok voltak, éltek boldogul, megöregedtek. Mikor elérték az ötvenéves házasságot, nahát, gondolták, megtartják az évfordulójukat. Ötven éve együtt vannak, gondolták, csinálnak egy jó vacsorát.
Színházi pakolgatás
Pakolgatok. Persze, ez nem igaz így, mert valójában pakolok. A pakolgató többnyire céltudatosság nélkül ide- meg odatesz, vagy innen meg onnan elvesz. Én teljes céltudattal végzem a holmik különféle hordozóeszközökbe bepakolását, közelesen egy irányba, különféle vászon- és nejlonszatyrokba.