A könyv borítóján azonnal szemünkbe ötlik a kövér vörös hal, mely fölött a pozsonyi vár sziluettje lebeg. A cím a kötet írásainak közös témáját hirdeti: Slovenská otázka dnes (A szlovákkérdés ma). Az alcím pedig keletkezésének történetére utal: Válogatás az OS folyóiratban 1997 és 2006 között megjelent szövegekből.
Keresés
A kultúra járható útjain – világutazás a nyelvben
Hol, merre járt, Hykisch úr, Európában és a világban?
– Utazási szenvedélyemet a szüleimtől, főleg édesanyámtól örököltem. De talán azzal kellene kezdenem, hogy közép-európai származásúnak tekintem magam. Apámék családja Dél-Csehországból, Plzeň mellől került a század elején, tehát még a Monarchia idején Szlovákiába.
Könnyű zenei expressz-szalon
A Zeneexpressz (egykoron Fásy Mulató) a Magyar ATV mindmáig legnézettebb műsora, mi több, kvázi Csillagrombolóként funkcionál a televíziózás kozmikus végtelenében.
A történelemtanulás nehézségeiről
Április 25-én a budapesti Szlovák Intézetben érdekes előadásokat hallgathattak végig az érdeklődők, többségében egyetemi hallgatók és tanárok. A Magyar–szlovák tükör – miniszimpózium a magyar és szlovák identitásnak szentelt antológiáról című rendezvényt a Terra Recognita Alapítvány szervezte.
Hogy ne végezzék kukában
Döbbenetes történeteket hallani a nem kívánt terhesség következményeiről. Szinte már hetente olvashatunk a rendőrségi hírekben arról, hogy elásott, elrejtett, kútba dobott csecsemőholttestre bukkantak.
Támogatás a pótszülőknek
2006 januárjától állami támogatás jár a pótszülői nevelésért. Az első alkalommal a pótszülő a gyermek ruházkodására, higiéniai szükségleteire, bútorokra stb. 9290 koronát kap, majd havonta 3490 koronát.
Több ezren élnek intézetben
Jelenleg 7625 olyan gyermek van Szlovákiában, akik úgynevezett helyettes családokban nevelkednek, vagyis akit pótszülők, nevelőszülők nevelnek, vagy gyámsági felügyelet alatt állnak – derül ki a munka-, szociális- és családügyi minisztérium által közzétett adatokból.
Kényszermegoldások, az igazi család helyett
A helyettes családokban vagy pótcsaládokban való gyermekgondozásnak több formája van: a gyermeket örökbe fogadják, pótszülők nevelik, nevelőszülőknél nevelkedik, illetve gyámság alatt van.
Állami Árvácskák Szlovákiában
Tragikus élethelyzetbe kerülnek azok a gyerekek, akik elveszítik anyjukat – állapítják meg a pszichológiai felmérések, ám nem kell ahhoz szakembernek sem lenni, hogy az ember tudja: a kisgyerek a szülők hiányát, de különösen az anyáét mindig megsínyli.
Holnap élőzene Nagycétényben
A Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete holnap Nagycétényben rendezi újabb zenei utazó cirkuszát. A sorrendben 5. SZMAZE Utazó Cirkusz fellépői ezúttal a következők: Gixer, alá’ szolgálya, Last Blues Band, Alhana, Live Mirror, Kerecsen.