Könnyű zenei expressz-szalon

A Zeneexpressz (egykoron Fásy Mulató) a Magyar ATV mindmáig legnézettebb műsora, mi több, kvázi Csillagrombolóként funkcionál a televíziózás kozmikus végtelenében. Külön bejáratú Darth Vadere, Fásy Ádám immár ötödik éve egyengeti a hozzá leghűségesebb előadóművészek sorsát, akik produkcióik segítségével hétről hétre megreformálják a dadaizmus fogalmát. Előző összefoglalónk sikerén felbuzdulva további öt fellépő, végül a Mester maga is bemutatásra kerül.

L’amour

Ha a L’amour együttesre terelődik a szó, a legmerészebb műértő is hajlamos kicsorbítani azt a bizonyos kritikus élt, mellyel egyéb esetben véres sebeket ejt a mulatós műfaj képviselőinek lelkében. Valljuk be, az ember nem szívesen packázik olyan előadókkal, akik első blikkre kísértetiesen hasonlítanak Pataky Attila képzeletbeli aranylakodalmának meghívott vendégeire. Bár figyelembe véve, hogy a formáció két frontembere a Didi és a Muki művésznevet viseli, valamint hogy pusztán öltözködési szokásaik alapján bármelyik porondmester hároméves szerződést tolna az orruk alá, e sorok írója máris nagyobb bátorsággal nyilatkozik róluk. A formáció tagjai leginkább azzal lopták be a magam és – feltehetően – milliók szívébe, hogy elsőként írtak dalt a műsor műfajteremtő mindeneséről, Fásy Ádámról... Durván megcáfolva ezáltal egyesek abbéli meggyőződését, hogy a parasztlagzi, a szüreti bál, valamint a személyi kultusz teljességgel összeegyeztethetetlen fogalmak. Amennyiben egy apokaliptikus pillanatunkban olyannyira eluralkodik rajtunk a kétségbeesés, hogy életünk utolsó mentsvárát a L’amour szövegeinek kivesézésében látjuk, védjegyszerű stílusjegyekre bukkanhatunk: ha szövegkönyvenként minimum ötven alkalommal nem akad meg szemünk a „sukár cigánylány” kifejezésen, biztosak lehetünk benne, hogy az árus alaposan rászedett bennünket a józsefvárosi piac lemezbörzéjén.

Piás Nővérkék

Többnyire nem hiszek a politikai jellegű összeesküvés-elméletekben, ám képtelen vagyok rá, hogy ne vonjak párhuzamot mulatós slágereket dalolászó kórházi alkalmazottak feltűnése és egy egészségügyi miniszter váratlan lemondása között. Azért Molnár Lajos védelmére szolgáljon, hogy egy ilyen hatósugarú zenei töltetű atomfegyver még talán magát Winston Churchillt is visszavonulásra kényszerítette volna. Számtalanszor elgondolkodtam, egyszerű földi halandóként miként tudnék hasonló mértékű megrökönyödést előidézni azok soraiban, akik nem csupán a Magyar Értelmező Kéziszótárból ismerik a „színvonal” kifejezés jelentését. No mármost, a következő eredményre jutottam: Ha magam mellé vennék két cirkuszi törpét, és együtt fél üveg padlizsánkrémnek öltözve operaáriákban dalolnánk el egyes végbélkúpok kémiai öszszetételét, akkor újdonsült csapatunk esetleg(!) rászolgálna, hogy egy lapon emlegessék a Piás Nővérkékkel. Bár félek, ez sem lenne elegendő, hogy eltereljük róluk a nagyközönség figyelmét. A két hölgy ugyanis fellépései során előszeretettel villantja ki bájait, dacára annak, hogy ezáltal félreérthetetlen hadüzenetet küldenek a narancsbőr elleni kozmetikumok forgalmazóinak. Pusztító mértékű vonzerejük ellenére még egyetlen férfimagazin sem kereste fel a Nővérkéket, pedig a jóisten is arra teremtette őket, hogy fehérneműs posztereik bolgár kistérségi lakatosműhelyek falát díszítsék. És ha már itt tartunk: a balkáni államokkal való jobb kapcsolat kiépítése, valamint a színpadkép egzotikusabbá tétele végett fellépéseikre egy kucsmás medvetáncoltatót is szerződtethetnének. Főként mert senkinek nem tűnne fel, hogy az illető nem az együttes tartozéka.

Bunyós Pityu

Bunyós Pityu a kiégetett kockás abrosz, a vaddisznóbőr falvédő és a traubiszódás flakonban kuksoló műanyag tölcsér mellett az antiurbánus életérzés negyedik jelentős státusszimbóluma. Ha nem tudnánk, hogy művészi átszellemülését megelőzően Szikora Istvánnak hívták, és az ökölvívás területén próbálta véghezvinni az önmegvalósítás folyamatát, könnyen hihetnénk, hogy négy évvel ezelőtt egy kozmikus hurkatöltőből jött világra. Mivel hősünk karakteres arcvonásaival önkéntelenül is a kőművesek és a szobafestők képzeletbeli védőszentjét idézi, az underground státusból nem igazán sikerült kitörnie. Valahol mélyen azonban pislákol bennünk a remény, hogy egy napon fröccsöntött kicsinyített mása ott himbálózik majd minden kombájn- és traktortulajdonos slusszkulcstartóján. Ennyit a legendáról, nézzük hát az előadóművészt! Szövegírói munkássága bizarr átmenetet képez az apollinaire-i szürrealizmus és egy hetvenes éveit taposó anonim alkoholista által képviselt presszóköltészet között, bár az esetek túlnyomó többségében előbbi csak elhanyagolható mértékben érvényesül. Mellesleg színpadi mozgásában is mesterien vegyíti a csűrdöngölőst egy kiöregedett örvös medve tánclépéseivel. Fellépései során nem győzi hangsúlyozni közönsége iránti szeretetét, az első sorokban állókat néha-néha akaratukon kívül is megáldja a homlokáról lezúduló keserédes szenteltvíz egy-egy kósza cseppjével.

Aradszky László

Bármennyire merészen hangzik is elsőre, azt hiszem, nem túlzás az állítás, mely szerint a 60 éven felüli női lakosság körében XVI. Benedek pápát követően Aradszky László a legnépszerűbb celebritás. Ha akad olyan nagymama, aki – akár saját sérvműtétje közben – képtelen lenne elénekelni a Nem csak a húszéveseké a világ című alapmű refrénjét, akkor unokái szinte biztosak lehetnének benne, hogy nagyapjuk annak idején egy mesterien álcázott ufonautát vitt az oltár elé. A korosztály rajongását László részben említett világslágerének köszönheti, részben pedig annak, hogy rájött: a bulémiás óvodás-imidzs mindig szeretetet ébreszt a pacemakeres női szívekben. Ezenkívül a művész úr nagy hangsúlyt fektet színpadi megjelenésre is: példának okáért mereven elzárkózik az olyan sportzakó viseletétől, melyre fél óra leforgása alatt ötszáznál kevesebb méh szállna rá virágporgyűjtési célzattal. Számára létfontosságú, hogy megköszönje a koncertlátogatók rajongását, ezért kis létszámú közönség esetén – mit sem törődve vele, hogy tettéért életfogytig tartó őrizetet érdemelne az ízlésrendőrség fogházában – minden egyes jelenlevővel kezet fog.

A jó Laci betyár

A Fásy Mulató művészeinek jellegzetessége, hogy remekül felismerik a színpadi megjelenésben rejlő kiaknázatlan lehetőségeket, márpedig Marilyn Manson óta tudjuk, hogy egy megfelelően bizarr imidzs már önmagában garancia a lemezeladások megduplázására. A műsorban fellépett már rokkantnyugdíjas rodeócsillag (Az Öreg Cowboy), mexikói pöfeteggomba (Teki Lala) kibernetikus dzsigoló az Androméda-ködből (Bogdándy Jenő), szentimentális lelkületű papucsállatka (Klemy), és megérkezett Laci betyár is, a 21. századi magyar valóságválasza Rózsa Sándorra. Bevallom töredelmesen, hasonszőrű előadók esetében sosem hagynak nyugodni az illető művész múltjával kapcsolatos megválaszolatlan kérdések. Pl. nem lepődnék meg, ha Laci betyár biográfiájában az alábbi sorokkal találkoznék: „Tizenhárom éves koromig túzokok neveltek fel, ám mikor bajszom pelyhedzeni kezdett, kitaszítottak maguk közül.” A szokatlan megjelenés ellenére Laci betyár e sorok írójának lelki demizsonját rendszeresen megtölti a szimpátia muslicáktól hemzsegő parasztborával. Ez azért különös dolog, mert előzőleg nem tudtam senki iránt rokonszenvet érezni, aki feltűnően emlékeztetett egy Usztics Mátyás által szervezett disznóvágás tiszteletbeli böllérjére. A művész úr zenéjében is hagyománytisztelő magatartást tanúsít. Dalszövegei többnyire az élet habzsolásáról szólnak, ám megfogalmazza a mulatós mondakör összes diabolikus figurájával (lásd: asszony, anyós) kapcsolatos aggályait is. Énekstílusa azonban korántsem mindennapi, bennfentesek szerint a tüdejéből kiáramló dohányfüstből a bajszán elhelyezkedő pörköltmolekulák segítségével képez énekhangot.

Fásy Ádám

Ha valaki egyszer könyvbe foglalja a magyar média történetét, valamint annak meghatározó karaktereit, könnyen elképzelhető, hogy Fásy Ádám címszó alatt a következő definíciót találjuk majd: „műsorvezetőnek látszó kerekded tárgy.” Kétségtelen tény, hogy Ádám sajátos stílusa számos televíziós kollégája fejében képez neonfényben úszó kérdőjeleket, de ez korántsem indokolja a kegyetlen bánásmódot. E sorok humánus lejegyzője pl. ekképpen módosítaná az említett fiktív definíciót: műsorvezetőnek látszó pecsétgyűrűs pézsmapocok. Joviális külsejét ellensúlyozandó, Ádám a képernyő előtt mindig ügyel rá, hogy öltözködésével komoly ember benyomását keltse… Igaz, harsányabb öltönyeivel még így is helyrehozhatatlan kárt tehet egyes kevésbé strapabíró készülékek képcsövében. Mivel Fásy Mesterhez képest Micimackó maga a balástyai rém, vélhetőleg igen kevés rosszakarója van. Egyetlen ellensége talán a retorika, mely megtestesülése esetén lefejezős videókkal tiltakozna Ádám nyilvános konferanszai ellen. Végezetül szólnom kell a Mester színpadi performanszait ért alaptalan rágalmakról: énekszólamait bizonyítottan ő maga dalolja el, bár rosszmájú kritikusai szerint az egykori osztrák világsztár, Falco – halálos ágyán rögzített – rappelésére tátog rá műsorról műsorra. (nausea)