Míg néhány évvel ezelőtt sok diák épp a tengerentúlon keresett nyári szezonmunkát, mára jelentősen csökkent a fiatalok érdeklődése az Egyesült Államok iránt. A diákok többsége inkább az Európai Unió tagállamaiban akar dolgozni. A legjobb munkaajánlatokat még év elején, vagy tavasszal van esélyünk megtalálni.
Keresés
Általában szakképesítés sem kell
Már tavasszal érdemes elkezdeni keresni a nyári szezonmunkát, a jól fizetett állásokat ugyanis júniusig általában lefoglalják, az ügynökségek pedig azokat részesítik előnyben, akik korábban jelentkeznek. Nyáron már kisebb a kínálat, holott az érdeklődés sokkal nagyobb, mint az iskolaév folyamán.
Képzőművészeti pályázat diákoknak
A Genius Alapítvány és Tehetséggondozó Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény nemzetközi képzőművészeti pályázatot hirdet az Európai Unió 50. születésnapja alkalmából 6–18 éves korig.
A barátság és szexualitás – megválaszolt kérdések
A gútai egyházi gimnázium a magyarországi Pro Renovanda Cultura Hungraiae Alapítvány társszervezésében lelki napot tartott, melynek ezúttal a családra való nevelés volt a témája.
Határon túli magyaroknak
Európai jog, nemzetközi jog, kisebbségi jogok címmel nyári egyetemet szervez az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara a határon túli magyar anyanyelvű jog- és történészhallgatók, illetve pályakezdő jogászok és történészek, valamint történelemtanárok számára július 1–9. között.
A sikerhármas
A hamarosan befejeződő tanév kezdetén háromtagú csapatok neveztek be a Katedra irodalmi versenybe a galántai Kodály Zoltán alapiskola IX. A és VIII. A osztályaiból.
Wranglerek – 6600 méteren
Sajátos – és valószínűleg nehezen megdönthető – rekordot állított fel nemrég két Jeep Wrangler Unlimited típusú terepjáró.
Rajtra kész az új Agila
Németországban már jórészt lefutotta tesztköreit az Opel új miniautója. A következő Agila nagyon hasonlít a már több autószalonon bemutatott Suzuki Splash tanulmánymodellhez.
Hogyan működik és mire kell a lambda-szonda?
Miután a katalizátorral felszerelt benzinmotoros gépkocsik számára is kötelezővé vált az emissziós teszt, nem árt megismerkedni autónk olyan alkatrészeivel is, amelyekről eddig szinte semmit nem tudtunk.