A Chevrolet WTCC-csapatának három pilótája, Alain Menu, Nicola Larini és Robert Huff nemrég magánemberként Corvette Z06-os sportkocsit vásárolt. Ez az autó nem kevesebb, mint 512 lóerős, nyomatékának csúcsértéke 637 Nm, és 3,9 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 kilométeres óránkénti sebességre.
Keresés
A Ford válasza az SUV-inváziór
A Ford nemrégiben egy teljesen új crossoverrel bővítette európai modellkínálatát. A Kuga már nálunk is bemutatkozott: szlovákiai premierje a néhány héttel ezelőtt megrendezett pozsonyi autószalonon volt.
Toyota Corolla Sedan 1.4 D-4D:
Kivételes modell a Toyota Corolla. Nemcsak azért, mert 1966 óta gyártják, és azóta 10 nemzedéke látott napvilágot, hanem elsősorban azért, mert a bő négy évtized alatt csaknem 32 millió példányt adtak el belőle.* Ez pedig – világrekord az autógyártás történetében. S valószínűleg megdönthetetlen, mert a gyártás folytatódik.
Százéves a cserkészek kéziköny
Kvízkérdés az ínyenceknek: melyik volt a 20. század negyedik legolvasottabb könyve? A Biblia és a Korán első két helye ugye nem meglepő. A dobogó harmadik fokát pedig Mao Ce-tung Vörös könyvecskéje foglalja el. De melyik műnek sikerült leginkább megközelítenie ezt a három alkotást?
Fesztivál volt...
…Mégpedig nemzetközi és könyv-, a tizenötödik alkalommal, Budapesten.
„Ütős, mint egy pohár vodka”
Megfogadtam, hogy DVD-kiadványokról szólva kerülni fogom az irodalmi indíttatású összehasonlításokat. A fogadalmak azonban, sokak szerint legalábbis, arra valók, hogy megszegjék őket.
Szőrös Kő, 2008/1.
Rég volt ilyen jó a Szőrös Kő, volt az első benyomásom erről a számról, de másodjára rájöttem, az volt rég, amikor a kéthavi folyóiratot utoljára láttam. Hogy mitől ilyen, amilyen (jó), azt hosszan sorolhatnám, de alighanem attól, hogy igen átgondoltan állt össze ez az idei első darab.
Az egyén lélekgondozása
Korszerűtlen dolognak számít manapság egy olyan irodalmi művel foglalkozni, amely se nem nyomdafestékszagú, se a mindenféle, dívó kánonok klasszikusai közé nem sorolható.
A szellemi gyújtogató
Március 15-én Budapest főpolgármesterének beszédét szélsőjobboldali tömeg próbálta megzavarni, és ha nem lett volna jelen több száz rendőr, feltehetően atrocitásokra került volna sor.
ELADÁSI TOPLISTA 2008. I– III.
Márkák*
1. Škoda 4510
2. Peugeot 1572
3. Renault 1526
4. Suzuki 1405
5. Volkswagen 1388
6. Citroen 1302
7. Kia 1275
8. Ford 1246
9. Fiat 1004
10. Toyota/Lexus 768
11. Opel 747
12. Hyundai 725
13. Mercedes-Benz 617
14. SEAT 542
15. Nissan 457
16.Chevrolet 456
17. Audi 408
18.