Bukarest. Nyílt levélben fordult a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium Diáktanácsa Medgyessy Péter miniszterelnökhöz, Kovács László külügyminiszterhez és Markó Bélához, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökéhez, tiltakozva az ellen, hogy a 18.
Keresés
Cseh vita a Vatikánnal
Prága. Prágában jelenleg nincs meg a politikai akarat a cseh–vatikáni viszony rendezésére – jelentette ki Cyril Svoboda cseh külügyminiszter a Frekvence I. kereskedelmi rádiónak. „Legjobb lenne a tárgyalásokat leállítani.
Ismét kissé disszidens
Prága. Václav Havel volt cseh államfő, aki egy éve vált meg a prágai Hradzsintól, úgy érzi, mintha újra kissé disszidens lenne. A hivatalából való távozása utáni első sajtóértekezletén beismerte, hogy 13 évi elnökösködés után nehéz a visszatérés a civil életbe, s a társadalom sem igen tudja, hogy mit kezdjen vele.
Cáfolat Kenyából
Washington. Megtörte a hallgatást és cáfolta az öt nappal korábban lábra kapott híreszteléseket az a fiatal nő, akiről egy internetes hírportál azt terjesztette, hogy viszonya volt John Kerry massachusettsi szenátorral.
Nem tudni, mikor lesz Máért-ülés
Budapest. A kettős állampolgárság ügyében egyhamar aligha lesz döntés. Erre utal, hogy határozatlan időre elnapolták a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülését, amelynek áldását kellene adnia a kormány tervezetére.
Korei–Arafat konfliktus
Berlin/Washington/Jeruzsálem. Gerhard Schröder német kancellár tegnap támogatásáról biztosította Ahmed Korei palesztin miniszterelnököt. Washington közölte, milyen feltételekkel támogatja az izraeli kormánytervet.
Fico és Šimko stratégiai partner lesz
Pozsony. A Smer és a Szabad Fórum a jövőben stratégiai partnerekké válhatnának, jelentette ki tegnap Robert Fico az Ivan Šimkóval folytatott tárgyalás után.
Gimnáziumokban a környezetvédelemről
Pozsony. A Daphne Alkalmazott Ökológiai Intézet és a Siemens tegnap jelentette be, közös oktatási projektot indítanak, tíz pozsonyi gimnázium részvételével.
Rudolf Schuster Belgrádban tárgyalt
Pozsony. Szlovákia a Szerbiával és Montenegróval szembeni vízumkényszer enyhítésére készül, jelentette be tegnap Belgrádban Rudolf Schuster.
Kampányolni fognak a szakszervezetek is
Pozsony. Vladimír Mečiar és Rudolf Schuster a kampány során kétszer találkozik majd egymással a Szlovák Rádió vitaműsoraiban, melyeket március 19-e és 31-e között sugároznak délelőtt 10 és 12 óra között. Az egyes műsorok résztvevőit tegnap sorsolással választották ki.