Ezer magyar diák levele

Bukarest. Nyílt levélben fordult a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium Diáktanácsa Medgyessy Péter miniszterelnökhöz, Kovács László külügyminiszterhez és Markó Bélához, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökéhez, tiltakozva az ellen, hogy a 18.

Bukarest. Nyílt levélben fordult a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Gimnázium Diáktanácsa Medgyessy Péter miniszterelnökhöz, Kovács László külügyminiszterhez és Markó Bélához, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökéhez, tiltakozva az ellen, hogy a 18. életévüket betöltött, magyarul tanuló diákok nem részesülhetnek a 20 ezer forint értékű magyarországi oktatási támogatásban. A Krónika című erdélyi napilapban tegnap ismertetett levél aláírói emlékeztetnek: mivel sokan csak hétéves korban kezdték el iskolai tanulmányaikat, a felső tagozatos gimnazisták egy része így elesik a támogatástól. „Ha ez az ára az egygyerekes szülőknek is felajánlott támogatásnak – amit egyébként helyes döntésnek tartunk –, akkor mi, 18 éves, magyarul tanuló középiskolai diákok politikai szemfényvesztés áldozatai vagyunk, és azok lesznek az utánunk következő nemzedékek is” – áll az ezer diák nevében megírt közleményben. A diákok kérik a rendelet szövegének újrafogalmazását oly módon, hogy minden magyarul tanuló diák részesülhessen a támogatásban. Az iskolások védelmükbe veszik az óvodásokat is, akik idéntől ugyancsak kimaradtak a támogatási rendszerből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?