Korei–Arafat konfliktus

Berlin/Washington/Jeruzsálem. Gerhard Schröder német kancellár tegnap támogatásáról biztosította Ahmed Korei palesztin miniszterelnököt. Washington közölte, milyen feltételekkel támogatja az izraeli kormánytervet.

Korei és Schröder. A tegnapi tárgyalások is a Közel-Kelettel kapcsolatos diplomáciai offenzíva részét képezték. Reuters-felvételSchröder a palesztin politikust fogadva kijelentette: „érdekünk, hogy a miniszterelnök stabil körülmények között végezhesse munkáját”. Ugyanakkor arra is ösztönözte vendégét, hogy szabjanak gátat a terrorista cselekményeknek. Korei találkozott Joschka Fischer külügyminiszterrel is, aki hétfőn egy izraeli rendezvényen leszögezte: az EU reméli, hogy Saron kormánya megváltoztatja annak a védőfalnak a nyomvonalát, amelyet a terrorizmus elleni harc címén húznak fel az izraeliek, palesztin területekbe hasítva. Korei Berlinben úgy nyilatkozott, hogy a fal „nem hagy helyet a palesztin államnak”. Fischer szerint minden államnak joga van ahhoz, hogy védje állampolgárait a terrorizmussal szemben, a fal nyomvonala azonban kifogásolható. Mindazonáltal ellenezte, hogy az üggyel a hágai Nemzetközi Bíróság foglalkozzon. Úgy vélte, hogy Jasszer Arafatot nem lehet a játékból kikapcsolt politikusnak tekinteni, ha egyszer a palesztinok nem tekintik őt annak. „A palesztinok dolga eldönteni, hogy ki a vezetőjük.”

Két „abszolút feltételhez” és több „kívánatos elemhez” köti Washington a gázai zsidó telepek kiürítésére vonatkozó izraeli kormányterv támogatását. Ezt az elmúlt napokban izraeli tisztségviselőkkel folytatott beszélgetések során közölte a Saron–Bush találkozót előkészítő több magas rangú amerikai megbízott. Az amerikaiak mindenekelőtt ellenzik a palesztin területek bármiféle izraeli annexióját, és határozottan elutasítják a „keleti fal” építését, amely a Jordán völgyét választaná el a palesztin területektől. Ellenzik továbbá a gázai telepek és telepescsoportok áthelyezését Ciszjordániába. Washington ragaszkodik hozzá, hogy Saron terve legyen összhangban Bush elnök útitervének elveivel. Az amerikaiak visszatérő követelése, hogy Izrael „fagyassza be” az építkezéseket a telepeken, és enyhítsen a palesztin lakosság nyomorán.

Húszmillió dollárnak megfelelő támogatást szavazott meg az izraeli parlament költségvetési bizottsága a Ciszjordániában és a Gázai övezetben lévő zsidó telepek támogatására. A még hétfőn született döntés felháborodást váltott ki a palesztinok valamint az izraeli ellenzéki képviselők körében. A telepek támogatásáról nem sokkal azután határozott az illetékes bizottság, hogy Ariel Saron miniszterelnök bejelentette csaknem valamennyi zsidó telep felszámolását a gázai övezetben.

Ismét kiéleződtek a viták Ahmed Korei palesztin miniszterelnök és Jasszer Arafat elnök között a reformok kérdésében és a kormányfő egyes hírek szerint a lemondását fontolgatja – közölte tegnap egy magas rangú palesztin tisztviselő. Korei személyesen cáfolta a lemondásáról elterjedt híreket. Arafat és Korei vitája a palesztin kormány biztonsági és pénzügyi reformokkal kapcsolatos hétvégi döntése nyomán vált élessé. Arafat nem fogadta el a kormánynak a reformokkal kapcsolatos döntését és saját hatalma megkurtításának tekintette azt. Palesztin források szerint Arafat bizonyos engedményeket hajlandó tenni a pénzügyi és közigazgatási reformok területén. Alapvető pénzügyi reformokra azonban nem hajlandó és nem engedi át a biztonsági erők felügyeletét sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?