Háziállatok élősdijét
Bolhát, tetőt stb. megöli, ha kenderolajjal dörzsöljük be a bőrét. Ez nem mérges szer és szaga sem különösebben kellemetlen. Amellett olcsó is.
Hirtelensültek (húsok)
Hirtelen sütésnek nevezzük, mikor a hússzeleteket forró zsírban pár perc alatt elfogyasztásra alkalmassá sütjük.
Keresés
A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA
A házasság „válsága”
Kiindulva abból, hogy az újabb irodalom feltűnően sokat foglalkozik a házasság válságával, a Nyugat elhatározta, hogy ankétban tárgyalja a problémát. Mostanig a következő hozzászólásokat kaptuk:
Túlságosan is szűk
A római Szent Péter-bazilika kupolájának csúcsába több mint 400 lépcsőfok vezet. Emiatt aztán a legtöbben előfizetik a pénztárnál a felvonót. Ám csalódniuk kell, mert az csak a tetőre viszi fel őket, onnan mindenképpen a saját lábukon kell felgyalogolniuk.
Évezredek néma tanúi a piramisok
A kairói repülőtérről autóbusszal haladva tovább, rövidesen a fővárosba érkezünk, melynek közepén méltóságteljesen hömpölyög földünk második legnagyobb folyója, a Nílus. Ennek hullámai jelentik évezredek óta Egyiptom éltető erejét.
A taligaút túlsó végén
A város szélén, ahol szélfogók és szántók rajzolnak a térképre határt, kukorica és napraforgóföldek közé ékelve szalad a taligaút. Rögös, poros, eső után meg nagyon sáros. Semmiben sem különbözik a többitől. Vagy ha mégis, talán csak annyiban, hogy kertünket szegélyezve tűnik el a kukoricarengetegben.
Még tart a nyár
Napsütés, szikrázó víztükör, illatozó virágok, gyümölcsök, kerti ünnepségek, kikapcsolódás, szórakozás, pihenés – ezt jelenti nagy vonalakban a nyár. S bár az ideiből már nem sok van hátra, de azt a keveset még mindig kellemesebbé tehetjük néhány jó ötlettel. Arról meg nem is beszélve, hogy lesz nyár jövőre is, a jó ötlet mindig időtálló.
FÉRFIAK MONDTÁK
Az emberek többsége azért nem tudja kihasználni az alkalmazkodás törvényét, mert nem érti a lényegét. Azt hiszi, a gyengeség jele, ha behódol a körülményeknek. Ám ha alkalmazkodunk egy helyzethez, ez nem feltétlenül jelent kishitűséget. Lehet egy probléma megoldásának legcélszerűbb módja.
A demokrácia férfija
Átszellemülten áll a mikrofon előtt. Beszéde része az ünnepnek. Hangja érces, szónokláshoz szokott. Múltat idéz. Őszülő, mint mi, félkaréjban állók. Hangját felemelve már az utolsó előtti négy évtizedről szól. Szavai ostorozva pattognak. A tartalomtól döbbentté válunk.
Egy férfi válasza erre a szerinte sértő írásra:
1. Nem téved el soha! Vigyázat, csak úgy tűnik. Valójában ha nem beszélnek örökké bele a vezetésébe, nagyon jól eltájékozódik.2. Nem-nem! Sokan meglepődnének, mennyi mindent tud öszszecsomagolni egy férj. A nőnek biztosan nem jutna eszébe a telefontöltő vagy a svájci bicska. 3.
Némely férjek szabadságolása
Végre szabadságon! Ám éppen az év legszebb időszakában sok férfi egészen kiszámíthatatlan lénnyé alakul át. Kibújnak például a kötelezettségek alól: párjukra hagyják a kofferpakolást, megtagadják maguktól az egzotikus különlegességek élvezetét. Miért olyanok, amilyenek?