Pozsony. Életének 74. évében pénteken elhunyt Ivan Hrušovský szlovák zeneszerző, zenetudós, pedagógus. Pedagógusként a pozsonyi Színművészeti Főiskolán tanított és a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen tartott előadásokat. Zenetudósként a 20. század zenéjével, a szlovák modern zene fejlődésével foglalkozott.
Keresés
Két sír Attila korából
Salgótarján. Páratlan teljességű szkíta kori leletegyüttest tártak fel Salgótarjánban a Magyar Tudományos Akadémia régészei, többek között Attila korából két sír került elő – a múlt nyári feltárások anyagából pénteken nyílt kiállítás a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban.
Jubileumi nyitókoncert
Pozsony. Ma kezdődik és december másodikáig tart a Városi Kulturális Napok idei, jubileumi rendezvénysorozata.
Tanít, nevel és szórakoztat
Kassa. Tanít, nevel és szórakoztat – mindez elmondható a hétvégén rendezett, immár hetedik nemzetközi dzsesszfesztiválról, melynek szervezője egy fanatikus kassai dzsesszdobos, Szabados Géza, aki, az égieknek hála, egy hangulatos klub tulajdonosa is.
Kulturális falrombolás
Ha valakinek úgy tűnik, a Kassa–Miskolc együttműködésről több szó esett a sajtóban, mint amennyi a valóságban történt e téren, nem jár messze az igazságtól.
Zeman az orosz NATO-tagságról
Prága. Miloš Zeman cseh kormányfő szerint bár Közép-Európát és Csehországot nem fenyegeti terrorista akció veszélye, a lakosságnak mégis nyíltan meg kell mondani, hogy egy ilyen támadást kizárni nem lehet. „Ha háborúba indulunk, számolnunk kell azzal, hogy viselnünk kell ennek következményeit is.
Koalíciós kormány alakul
Varsó. A Lengyel Parasztpárt (PSL) vezető testülete szombaton hozzájárulását adta koalíciós szerződés megkötéséhez a parlamenti választásokon győztes Baloldali Demokratikus Szövetség–Munka Uniója (SLD–UP) baloldali választási szövetséggel.
Veszélyeztette négy elnök életét
Szófia. Bulgáriában őrizetbe vettek egy fegyveres férfit, aki a hatóságok szerint veszélyeztette négy, a NATO-tagjelölt országok szófiai csúcstalálkozóján részt vett külföldi államfő életét. A csütörtökön történt esetről csak szombaton számolt be a bolgár belügy.
Leállították a telepítést
Szkopje. Az EP küldöttsége szombaton Borisz Trajkovszki macedón államfővel tárgyalt a békemegállapodások betartásáról. Közben Trajkovszki utasítására leállították a rendőrjárőrök telepítését a vegyes lakosságú falvakba.
G7-pénzügyminiszterek nyilatkozata
Washington. A világ hét legfejlettebb ipari demokráciájának pénzügyminiszterei szombaton este elfogadott nyilatkozatukban úgy értékelték a globális gazdasági helyzetet, hogy a terrortámadások csupán rövid távú bizonytalanságokat idéztek elő. A „recesszió” kifejezést egyáltalán nem használták a közös álláspontot tükröző szövegben. (MTI)