Pozsony. Irena Belohorská (HZDS) és Pavol Hamžík (SOP) képviseli a törvényhozást, Ján Figeľ főtárgyaló pedig a kormányt az Európai Unió Konventjében – erről döntöttek tegnap a parlamentben.
Keresés
Előre a megkezdett úton
Pozsony. A NATO-központ Szlovákiát az egyik legkomolyabb jelentkezőnek tartja.
Pénz is kell a jogkörökhöz
Magas-Tátra. Elégedetlen a jogkörök átruházásának eddigi folyamatával a Szlovákiai Városok és Falvak társulása. Michal Sýkora elnök szerint nincs összhangban az alkotmánnyal, hogy az önkormányzatok új hatásköröket kaptak, pénzt azonban nem. (SITA)
Jól dolgozik a kormány
Pozsony. Csupán a kérdések felére tudott válaszolni tegnap a kormányfő. Mikuláš Dzurinda elutasította Katarína Tóthová (HZDS) érvelését a törvény-előkészítő munkáról.
Alanyi családi pótlék
Pozsony. Július 1-jétől valamennyi gyermek után alanyi jogon jár a családi pótlék. A kormány által szerdán elfogadott törvénytervezet szerint azok a szülők kérvényezhetik, akiknek gyermeke iskolaköteles vagy annál fiatalabb; ezenkívül megkaphatják azok a szülők is, akiknek gyermeke nem töltötte be 25.
Legyen elég tábori lelkész
Pozsony. A fegyveres erőknél létesítendő lelkészi szolgálatokról tárgyalt Csáky Pál miniszterelnök-helyettessel Ján Sokol érsek, valamint Jozef Stank védelmi és Ivan Šimko belügyminiszter.
Nagy hűhót csaptak semmiért
A gazdasági minisztérium ellenőrei tegnap lezárták a Transpetrolnál folytatott belső vizsgálatot, amelynek az volt a célja, hogy kiderítsék: történt-e visszaélés, hibás lépés a cég által tavaly decemberben eladott vasműrészvények ügyében. A vizsgálat kiderítette, az állami vállalat minden téren a szabályok szerint járt el. A szövevényes ügylet hátteréről Czucz Istvánt, a Transpetrol vezérigazgatóját kérdeztük.
A fogyatékosok háza
Rozsnyó. Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte a héten a városban működő Humanitás Háza, amelyet a Szlovák Vöröskereszt rozsnyói szervezete 1992. február 1-én alapított.
Sikerült felszámolniuk egy autótolvaj-bandát
Zsolna. Autótolvaj-bandát számolt fel a rendőrség a múlt hét folyamán, amely főleg Zsolna környékén „dolgozott”, de kiterjedt kapcsolatrendszere volt egész Szlovákiában.
Beleszóltak a diákok is
Párkány. Tegnap a párkányi Városi Művelődési Központban a város és a környékbeli önkormányzatok valamint az Európa kevésbé fejlett régióinak fejlesztésén fáradozó Kanadai Városfejlesztési Intézet (CUI) lakossági fórumot tartott.