Budapest provokál című publicisztikájában a lap azt boncolgatja, egyelőre miért nem születhet meg a szlovák–magyar nyilatkozat a kedvezménytörvényről, ha a budapesti és a pozsonyi diplomácia erre egyaránt esélyt lát.
Keresés
A szlovák parlament nyilatkozattervezete
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa a jószomszédi kapcsolatokat, a két- és többoldalú együttműködést a közép-európai térségben a régió stabilitásához való jelentős hozzájárulásként értékeli. Ennek kifejezője az 1995.
Lépcsőházi költészet
Plinius egyik levelében élénken ecseteli az ókori irodalmi felolvasások menetét. A költők felolvasásaikat nem valamiféle művelődési házban tartották, hanem az akkori társasági élet (a fórum mellett) legfontosabb központjaiban, a nyilvános fürdőkben.
A palota téli kertje
Síppal, dobbal, kék lufikkal tiltakozott tegnap a szakszervezet. Semmi különös, volt ez már durvább is. Az sem meglepő, hogy „az előadás” előtt a tüntető munkások betértek egy kis hidegűző, bátorító szilvóriumra, a kormányhivatalhoz közeli kocsma tájékán nagy volt a konföderációs hangzavar.
Kampánytúszstátus
Elvben ujjonghatnánk, hiszen látszólag egyszerre két kormány is a szlovákiai magyraság fölé tartja óvó, gondoskodó kezét.
Semmit sem sért a státustörvény
Napjainkban ritkán kerül terítékre olyan politikai vagy társadalmi kérdés, amelyben a kormánypártok egyetértenének az ellenzékkel. Szlovákia euroatlanti csatlakozásának jelentősége mellett ebben a megtiszteltetésben van része a külföldi magyarokról szóló törvénynek.
Síparadicsomok otthona
Vajon milyen a mormonok hozzáállása a sporthoz? Elég csupán a profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Utah Jazz egyetlen hazai mérkőzését megtekinteni ahhoz, hogy kiderüljön: Salt Lake City polgárai vérmes drukkerek, csapatukat fantasztikus hangulatban hajtják, űzik előre.
Salt Lake City, a főváros
§A Nagy-sóstó keleti partjának közelében épült fel a mormonok városa, a napjainkban 200 ezer lakosú Salt Lake City, Utah fővárosa. Ez az Egyesült Államok egyik legdinamikusabban fejlődő városa.
Gazdasági élet
A vidék egy része alkalmas földművelésre, állattenyésztésre. A természet bőkezűen adományozott ásványi kincseket Utahnak: van itt arany, ezüst, hatalmas mennyiségű réz – az amerikai készlet egyötöde –, ólom és több más fém, nyersolaj, földgáz, szén, legújabban pedig az uránérc kitermelése indult meg nagy arányokban
Utah állam története
Utah államról a legtöbb embernek a mormonok juthatnak az eszébe, akik ma is az állam lakosságának többségét alkotják. Az egyház korai tagjai a 19. század végén települtek át ide nyugatra az Egyesült Államok keleti részén őket érő üldöztetés elől.