A férjem munkanélküli lett. Ma már ez nem számít csodának, hisz ezrek kerülnek önhibájukon kívül az utcára egyik napról a másikra. Csodának inkább az számít, ha valakinek hosszabb ideje stabil munkahelye van. De ugye, az élet erősen edz bennünket.
Keresés
Merre billen a mérleg?
Szlovákiában ismét megdőlt egy negatív előjelű gazdasági rekord: a külkereskedelmi mérleg 2002-ben eddig kedvezőtlenebbül alakult, mint tavaly ilyenkor. Behozatalunk továbbra is magasan meghaladja az exportot. Reagálási képességünkről sokat elárul, hogy a mérleg alakulásában lényegében két nagyvállalat, a kassai U. S.
Sztálini igazságok
Sajnos, Kovács Miklósnak, a kárpátaljai magyarság nemzetközileg is ismert személyiségének a példája bizonyítja, mennyire igaza volt Juscsenko exkormányfőnek, amikor az ukrán választásokkal kapcsolatban a sztálini mondás aktualitását bizonygatta: nem az a lényeg, hogy ki és hogyan szavaz, hanem az, h
Moldávia: egy újabb Koszovó?
A chisinaui kommunista és oroszbarát vezetés az utóbbi hónapok során mindent megtett azért, hogy a négymilliós lakosú Moldova kétharmadát kitevő románokat maga ellen fordítsa.
KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
1.) Mi az eutanázia?
A szó eredeti jelentése: „könyörületes halál” vagy „jó halál”. Ma inkább abban az értelemben használatos, hogy valakit könyörületességből szándékosan átsegítenek a halálba, ahelyett, hogy hagynák természetes úton elmúlni.
2.
A HALÁL ANGYALAI
Magyarországon a halál angyalaként vált ismertté a 24 éves F. Tímea. A budapesti Nyírő Gyula Kórház egykori szakápolója morfinnal vagy szeduxennel kevert káliumot nyomott több beteg vénájába, így segítette át őket a halálba. A Tímea, azt mondta: csak segített a menthetetlen, szenvedő idős betegeken.
A férfiak gyakrabban ölnek nőket
A Colorado Állami Egyetem pszichológusa, Silvia Sara Canetto nemrégiben különös statisztikai összefüggésre figyelt fel: az úgynevezett „kegyes halál” az esetek kétharmad részében azt jelenti, hogy egy nő életének szakad vége. Ráadásul ezeknek a haláleseteknek a legnagyobb részében férfiak asszisztáltak.
Meghalhat-e, aki nem akar élni?
Diane Pretty gyógyíthatatlan betegségben szenved. Az idegrendszerét megtámadó kór fokozatosan képtelenné teszi őt izmai mozgatására, míg elméje és érzékei érintetlenek maradnak. Teljesen épelméjű tehát, de teljességgel tehetetlen is. Meg akar halni, de fizikailag képtelen erre. Férje beleegyezett, hogy segédkezzen öngyilkosságában, de mindketten tudják, ezért börtön vár a férfira.
ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK
POZSONY
III. LIGA: Devín B–Veľké Leváre 1:5, Slovenský Grob–VTJ Malacky 2:2, ŠKP Pezinok–SFM Senec 2:1, Jablonec–Dubová 5:0, Lamač–Svätý Jur 1:1, Rača–Inter B 0:2, Rapid Ruži-nov–Vrakuňa 2:0, VTJ Koba Senec B–Kalinkovo 0:0.
1. V. Leváre 18 10 6 2 42:22 36
2. Koba Senec B 18 9 6 3 33:10 33
3.
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
Hazai pályán kezd a Veszprém a német Magdeburg ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája fináléjában. Az első mérkőzést április 20-án vagy 21-én, a visszavágót egy héttel később rendezik. A női BL elődön-tőjében az FTC április 14-én fogadja a Podgoricát, az EHF Kupában a Győr ugyanaznap játszik Oslóban.