Meghalhat-e, aki nem akar élni?

Diane úgy döntött, hogy nem akar tovább élniFotó: internet Nem tud járni, nem tudja mozgatni a kezeit, a karjait, nehézséget okoz neki a beszéd. Olyan ez, mint csecsemőnek lenni, egy felnőtt ember tudásával és gondolataival – így írja le felesége állapotát Brian Pretty. Diane úgy döntött, a betegség annyira tönkretette életét, hogy nem akar tovább élni. Férje eleinte azt hitte, hogy csak a depresszió beszél belőle, de a nő hajthatatlan volt, így megszüntették gyógyszeres kezelését. Mivel a 43 éves asszony képtelen önállóan véget vetni életének, férjével úgy döntöttek, Brian fog segédkezni neki az öngyilkosságban. Tudatában vannak viszont annak, hogy Brian-t ezért börtönbe zárhatják. Nagyon szeretem a feleségemet és habozás nélkül a helyébe lépnék, ha tehetném – mondta Brian. Hozzátette, hogy semmiképpen nem akarják megszegni a törvényt. Miután a legfőbb brit jogi fórum, a lordok háza is elutasította kérelmét a beteg asszony az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordult: a testülettől a méltó halálhoz való jogot kérelmezi. A strasbourgi bíróság várhatóan április elején hoz döntést Diane Pretty ügyében.

Diane csatája közben március 22-én ítéletével a brit felső bíróság lehetővé tette az eutanáziát: a döntés szerint az orvosok kötelesek lekapcsolni a lélegeztetőgépről egy lebénult asszonyt, akinek gyakorlatilag nincsen esélye a gyógyulásra. Az ugyancsak 43 éves egykori szociális gondozó, akit az újságok csak Miss B.-ként emlegetnek, tavaly bénult meg nyaktól lefelé teljesen, miután a nyakában elpattant egy ér. Azóta egy kórház intenzív osztályának lakója, és – mint a brit sajtóhoz eljuttatott nyilatkozatában fogalmaz – „életminősége elviselhetetlen”. Amikor kiderült, hogy gyógyulására mindössze egyszázaléknyi esély van, bejelentette orvosainak, hogy nem kíván tovább élni, és kéri, vessenek véget szenvedéseinek.

A szellemileg tökéletesen friss Miss B. kórházi ágyán hallgatta végig az ítélet ismertetését, amit zárt láncú videón közvetítettek a kórterembe. A Miss B.-t kezelő orvosok és nővérek között az ítélet hatalmas felzúdulást keltett. Egyikük sem tudja elképzelni – nyilatkozta képviselőjük –, hogy eleget tesz az ítéletben megfogalmazottaknak, és kikapcsolja az asszonyt életben tartó berendezéseket.

A kérelmezőnek igazat adó döntés precedenst teremthet Európában, ahol egyedül Hollandiában nem büntetik a passzív eutanáziát?

Hollandia az első olyan ország a világon, ahol törvényesen lehet eutanáziát alkalmazni, így mostantól a halálos betegségben szenvedő embereknek jogukban áll véget vetni az életüknek. A hétfőn életbe lépett új törvénynek persze szigorú jogi, orvosi, és etikai feltételei vannak. A kegyes halál engedélyezéséhez például két orvos véleménye szükséges, és csak abban az esetben végezhető el, ha a betegnek már elviselhetetlenek a fájdalmai.

A nyugat-európai államokban végzett felmérések szerint az emberek túlnyomó többsége a „kegyes halál“ engedélyezése mellett foglalt állást. Például a németek 73 százaléka óhajtja, hogy törvényileg engedélyezzék az eutanáziát, vagyis azt, hogy a reménytelen betegségben szenvedő kívánságára véget vethessenek életének. A megkérdezettek 25 százaléka foglalt állást az aktív „halálba segítés” törvényi engedélyezése ellen. Ami a „kegyes halál” engedélyezését illeti, a legnagyobb arányban – a megkérdezettek 80 százaléka – a 30 és 49 év közötti korcsoport támogatta. Az ötven éven fölülieknél viszont ez az arány csak 65 százalék volt.

Szlovákiában az eutanázia kérdése nem nagyon foglalkoztatja sem az orvostársadalmat, sem a lakosságot. Bár vannak, akik helyeslik a holland döntést, az orvosok közül többen elutasítják a kegyes halál gondolatát. Nem szívesen beszélnek róla, Pozsonyban a megkérdezett onkológusok még a nevük közlését sem engedélyezték. Tapasztalatuk szerint pedig csak ritkán vetődik fel a betegben a kegyes halál gondolata, ugyanis végig reménykedik, hogy állapota visszafordítható. Baculák Veronika dunaszerdahelyi főorvos véleménye szerint pillanatnyilag a közép-kelet-európai országokban sem a lakosság, sem az orvosok nem érettek arra sem, hogy tárgyilagosan megvitassák az eutanázia kérdését. „Nem tudunk nyíltan beszélni a halálról. Mi például csak most kezdjük érvényesíteni a betegek jogait. Ez annyit jelent, hogy megbeszéljük velük a kezelés menetét és közöljük a beavatkozásokkal járó rizikót. Ha elutasítják pl. a vénás katéterezést, vagy akár a vastagbél-vizsgálatot megpróbáljuk meggyőzni, de nem erőszakoskodunk. Tiszteletben tartjuk akaratát. Néhány éve a halálos betegségben szenvedők hozzátartozóival közöljük a diagnózist, hiszen manapság nagyon fontos, hogy a távozók rendezhessék anyagi ügyeiket, esetleg végrendelkezhessenek. Ha a család felhatalmaz, a beteggel mi közöljük a diagnózist. Az utóbbi években javult a kínok megszüntetésének lehetősége, s ezért a haláltusa is elviselhetőbb. A holland döntés nagy kihívás, ám ismétlem, hazánkban sem az orvostársadalom, sem a lakosság nem érett arra, hogy tárgyszerűen vitatkozzon az eutanáziáról. Fel kell rá készülni, de az első perctől kezdve arra kell törekedni, hogy jó, a visszaélés lehetőségét kizáró törvények szülessenek.” (-it, -erf)