Sydney. Az egykori világelső Martina Hingis számára ösztönzőleg hat, hogy a 2001-es szezon második felében a hozzá hasonlóan nem erőteniszt játszó Lleyton Hewitt uralkodott a férfiaknál. „Nagyon jó dolog, hogy az alacsonyabbak is sikeresek lehetnek.
Keresés
Bíróság előtt a gyilkos apa
New York. A Massachussetts állambeli Cambridge-ben megkezdődött annak a halálos kimenetelű verekedésnek a tárgyalása, amely két és fél éve egy gyermek jégkorong-mérkőzésen tört ki. A 42 éves Thomas Junta – az egyik hokis gyermek apja – 2000.
Alex Zanardi újra versenyezni akar
Bologna. Alex Zanardi, akinek a Lausitzringen történt ütközés következtében mindkét lábát amputálni kellett, bejelentette: vissza kíván térni az autóversenyzéshez. „Legszívesebben újra a csúcskategóriában indulnék, de nem tudom, hogy ez megoldható-e.
Jozef Adamec Macedóniába?
Skopje. A Daily Soccer internetes újság szerint Jozef Adamec – jelenleg a II. ligás nagyszombati Spartakot irányítja – lehet a macedón labdarúgó-válogatott vezetőedzője.
Moravcová elégedetlen
Durban. Martina Moravcová – Szlovákiában december végén ötödször választották az Év sportolójává – Reunion szigetéről tegnap délután a Dél-afrikai Köztársaságba, pontosabban Durbanbe utazott (férjével együtt), ahol részt vesz az év első nemzetközi rövidpályás úszóversenyén.
Kuba: Mike Tyson újabb botránya
Havanna. Újabb tettlegességbe bonyolódott Mike Tyson, az egykori világbajnok nehézsúlyú profi ökölvívó. A botrányairól (is) elhíresült amerikai ezúttal egy havannai szállodában randalírozott.
Ocean Race: élen az Assa Abloy
Sydney. Továbbra is az Assa Abloy vezet a Volvo Ocean Race földkerülő vitorlásverseny harmadik szakaszán. Az új év viharos idővel köszöntötte a mezőnyt, több hajóról – Tyco, Illbruck és Assa Abloy – is jelezték, hogy a vitorlák megrongálódtak.
Spanyolország: kirabolták a szövetséget
Madrid. Ismeretlen tettesek kirabolták a Spanyol Atlétikai Szövetség madridi irodáját. A tolvajok 3,5 millió pesetát (mintegy egymillió koronát), valamint értékes karórákat vittek magukkal. Egy kisebb páncélszekrényt viszont nem tudtak feltörni, ezért kidobták az ablakon az utcára, majd gépkocsin elmenekültek. (ČTK)
Szimpátiatüntetésre készülnek
Párizs. Szimpátiatüntetést tervez péntekre a komoly pénzügyi nehézségekkel küzdő Forma–1-es Prost csapat mintegy kétszáz alkalmazottja.
ANGOL LABDARÚGÓ PREMIER LEAGUE
Pozsony. Az új esztendő első napján a szeles, zord időjárás sem riasztotta el az angolokat a focitól: a rossz körülmények miatt csak az alsóbb osztályokban maradt el viszonylag sok meccs, a Premiershipben csak a Leicester–Arsenal összecsapást halasztották el a kora délutáni pályaellenőrzést követoen.