ĺRÓ OLVASÓK

Félbeszakadt játék
NAGY ILONA
Dombon törik a diót, a diót..., éneklem vidám forgásban a minden gondot elűző négyéves lányunokámmal. Mikor lecsücsülünk, kiscicás dorombolás után már megfőzött az új játékra. Maci és én óvodások lettünk.

Félbeszakadt játék

NAGY ILONA

Dombon törik a diót, a diót..., éneklem vidám forgásban a minden gondot elűző négyéves lányunokámmal. Mikor lecsücsülünk, kiscicás dorombolás után már megfőzött az új játékra. Maci és én óvodások lettünk. Természetes, hogy ő az óvó néni, hiszen elég gyereknek lenni egész héten az oviban.

Kihúzza magát, és heves gesztikulálások közepette parancsolóan így szól: – Gyerekek, üljetek asztalhoz! Ebédelni fogunk!

Tányérokat rak elénk, majd a tál következik, melyben piros gyurmagombócok tornyosulnak.

– Óvó néni, én már éhes vagyok – próbálkozom. – Egyszerre eszünk – s kirakja a tányérokra az ételt. Kihívóan rámosolygok, de neki az arcizma sem rándul. Felveszem a kanalat, belemerítem a gombócba, s emelném a számhoz, mikor idegesen felcsattan. – Nem nyúlhattok az ételhez, még nem imádkoztunk!

A családban egyetlen vallásos ember sem lévén, megdöbbenek. – Én nem tudok, s nem is akarok – ellenkezem. – Csak egyszer mondom el – fenyegetőzik. Fejét összetett kezére lehajtva belekezd: – Édes Jézus, légy vendégünk...

Zavartan felállok az asztaltól. A kicsi megszeppenve szabadkozik. De mama, az oviban így kell! Visszaülök. Hiába, már nem akar óvó néni lenni. Megvallom, én sem óvodás.Összetartó játék

VĺZI KATALIN

Húsvét az év egyik legszebb, legmagasztosabb ünnepe. A hívő ember számára belső elcsendesülést, Krisztus feltámadását jelenti, azt, hogy az élet győzedelmeskedik a halálon.

Hagyományaink az évszázadok során sokat változtak, de napjainkban is elképzelhetetlen a húsvét az ünnepvárás örömei nélkül. Családi hangulatban eltöltött hagyományőrzésre, vidám húsvétváró délelőttre fogadta vendégeit a Szent Imre Egyházi Óvoda egy március végi szombat délelőtt. Édesanya, édesapa együtt érkezett gyermekével, s megfeledkezve a hétköznapok gondjairól, őszinte gyermeki érdeklődéssel vettek részt valamennyien a teendőkben. Az érkezőket Nyuszi Zsuzsi fogadta, ki segítséget kért a nyusziház felépítésében. Az ünnepi asztalról nem hiányozhat az édesség sem. Nagy sikere volt hát a mézeskalácsos állomásnak, hol mindenki saját kezűleg szaggatta ki tésztából és formázta színes cukormázzal a mézeskalácsokat. Az ünnepi teríték is hangulatosabb saját készítésű dísztárgyakkal. Az ügyes kezek nyomán percről percre készültek el a tojásból varázsolt állatfigurák, a tojástartók, húsvéti képeslapok, cukrot rejtő csodavirágok. Az apukák megmutatták, nem maradnak le semmiben a hölgyektől. Kezükben fürgén forgott a tű, s csak úgy keltek ki sorban a sárga textilből varrt kiscsibék.

A halk zene, a gyermekversek csak emelték a hangulatot. Nyuszi Zsuzsi is sűrűn jutalmazta kosarából mindazokat, akik egy-egy festett tojással díszítették a nyusziházat.

„Jó volt együtt, reméljük lesz még folytatása. Újból eljövünk” – olvassuk sokaktól az óvoda krónikájában. S valóban megérte. Megerősödött az óvoda és a családok, valamint a családokon belüli kapcsolat is. Pár órára megfeledkeztünk a gondokról, s gyermekeink mellett gyermekként tudtunk örülni a közösen átélt élményeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?