„Az Úr temploma”

Ige: „Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma van itt! Mert csak ha igazán megjobbítjátok útjaitokat és tetteiteket,...akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok”

(Jeremiás könyve 7, 4–7)Templomaink története nagyon sok érdekességet, jellemző és fontos dolgot mond el egy-egy község vagy gyülekezet életéről. Vannak egész kicsi templomok, melyek a gyülekezettel együtt nőnek, és vannak, melyek már születésükkor túlméretezettek voltak. Vannak katedrálisok, melyek monumentális méreteikkel Isten nagyságára akarnak utalni, s közben rejtve vagy nyíltan az építő, illetve építtető nagyságát hirdetik. S lehetnek elfeledett kis templomok és kápolnák, ahol a lélek a hit szárnyain az egekig ér. Templomaink utóélete pedig a bennük összegyülekező hívekről alkot képet. Jézus, mikor bevonult Jeruzsálembe, és megtisztította a templomot, kiűzve onnan a kufárokat, azt mondta: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára. Ti pedig rablók barlangjává tettétek. (Márk 11, 17) Kijelentésének második felében éppen Jeremiás fent idézett sorainak folytatásából merít.

Milyen is volt valójában ez a jeruzsálemi templom, és mire is tanít a története? Tudnunk kell először is, hogy Izráelben ez volt az egyetlen templom, s az ország egész népe oda ment áldozatát bemutatni. Az ország távolabbi részeiből néha napokig, sőt hetekig tartott az út, mégis mentek! (Lásd mikor Jézus 12 éves volt.) Ma pedig mind az utat, mind az ott töltött időt próbáljuk faragni, mígnem teljesen elfogy! Dávid király volt az, aki Jeruzsálemet tette országa fővárosává, és itt helyezte el az addig „úton levő” Szent Sátort is. Ő maga akarta a templomot is megépíteni, de Isten végzése szerint fia, Salamon építette meg az első templomot Krisztus előtt 950 táján, hatalmas pompával és temérdek arannyal beborítva. Alig pár évvel később öntelt, beképzelt fia, Roboán elveszíti az ország legnagyobb részét, a templomot pedig az egyiptomi fáraó teljesen kifosztja, de a falak megmaradnak, igaz ékesség nélkül. És ez a templom csekély változásokkal állt közel négyszáz évig. Éppen Jeremiás volt az, aki rámutatott, hogy hiába emlegetik az „Úr templomát” már szinte mágikus ismételgetéssel. Az igazi megtérés nem érzelmi felbuzdulásban vagy vallási cselekményben áll, hanem Isten parancsolatainak betöltésében. Istennek nem kötelessége megtartani a templomot, Ő nem azonos a templommal! Babilon királyának seregei le is rombolják még Jeremiás idejében (Kr. e. 586)! A hetvenéves babiloni fogságból hazatérő zsidók építik újra, de sokkal szerényebb méretben és pompában. Sok viszontagság után, Jézus születésekor Nagy Heródes király kezdi újjáépíteni, még a salamoni pompán és méreteken is túl. S valóban Jézus idejében korának egyik építészeti gyöngyszeme volt. Jézus mégis Jeremiáshoz hasonlóan szól: „bizony nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” (Máté 24, 2) Kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint nyolcvan évig épült, és utána csupán hat (!) évig állt, és Kr. u. 70-ben Titusz földig romboltatta, s mindmáig csupán egyetlen falrésze, a Siratófal áll.

De Jézus beszél egy másik templomról is. Azt mondja róla: ha lerombolják, három nap alatt felépíti! Ez pedig az Ő testének temploma. Tanítványai is csak miután feltámadt a halálból, emlékeztek vissza kijelentésére. Ez az élő templom az Isten igazi tiszteletének helye! Mert nem a kőtemplom szenteli meg a gyülekezetet, nem is a külső forma vagy a dolgok szüntelen, lélektelen ismétlése, hanem a szent gyülekezet és Jézus Krisztus jelenléte által lesz szentté a kőtemplom is! Pál apostol azt mondja, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentlélek temploma. (I. Kor 6, 19) Péter apostol szerint pedig ezekből az élő kövekből épül fel a „lelki ház” (I. Péter 2, 5). Imádkozzunk azért, hogy ez a Lélek soha ne hiányozzék a mi kőtemplomainkból! „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róma 8, 14)A szerző református lelkész