Brüsszel/Kuala Lumpur. Szlobodan Milosevics tegnap is a Nyugatot tette felelőssé Jugoszlávia széthullásáért, valamint a szlávok és a muzulmánok közötti ellentétekért, nemcsak a volt Jugoszláviában, de a világ más részein, így Csecsenföldön is.
Keresés
Nincs ellentmondás?
Berlin. A cseh külügyminiszter tegnap kiválónak minősítette a német–cseh viszonyt, úgy vélekedve, hogy a beneši dekrétumokra hivatkozó, főként bajor politikusok mesterséges problémát akarnak létrehozni a kétoldalú kapcsolatokban.
Új bibliát kap Vizsoly
Budapest. A kulturális minisztérium úgy döntött, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött három Károli-biblia közül egyet ideiglenesen Vizsolyban helyez el.
Haider úgy távozott, hogy maradt
Bécs. Jörg Haider pénteken bejelentette, hogy visszavonul az országos politikából, vasárnap pártja elnökségi ülésén viszont úgy döntött, hogy a koalíciós tanácsból kivonul ugyan, de országos szinten továbbra is részt vesz a politikában, mivel „a párt elnöke úgy kívánja”.
Varsó a magyar kormányt bírálja
Varsó. Leszek Miller lengyel miniszterelnök tegnapi rádióinterjújában bírálta a magyar kormányt amiatt, hogy előzetes egyeztetés és tájékoztatás nélkül, túl korán hozta nyilvánosságra az EU-bővítés finanszírozásával kapcsolatos visegrádi közös miniszterelnöki nyilatkozatot.
Európai ellenállás?
Berlin. Német kormányzati és ellenzéki körökben is erősödnek azok a hangok, amelyek fenntartásokat és bírálatokat tartalmaznak az Egyesült Államok újabb háborús terveivel kapcsolatban.
Apadnak a keleti folyók
Kassa. Tegnap csökkent a kelet-szlovákiai folyók vízszintje. A Bodrogon és a Tiszán visszavonták a másodfokú árvízvédelmi készültséget. Jelenleg már csak a Latorcán érvényes a másodfokú készültség. A Tisza vízszintje Nagytárkánynál 500 centiméter alá süllyedt. Az apadás feltehetően tovább tart, mivel kedvezően alakul az időjárás. (t)
Élete végéig börtönben
Nyitra. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a Nyitra Kerületi Bíróság a 31 éves Marek Zivalát, aki különös kegyetlenséggel három nőt gyilkolt meg. Első áldozata egy 34 éves csehországi nő volt, akinek dróttal és zsinórral kötözte össze a kezét, a szájába pedig egy konyharuhát gyömöszölt.
Vadászfegyverrel fejbe lőtte magát
Bártfa. Testi sértés gyanújával indítottak eljárást annak a 27 éves férfinak a halála ügyében, akire apja talált rá házuk udvarán. A kľušovi fiatal rokkantnyugdíjas mellett egy engedély nélkül tartott vadászfegyvert találtak, amely a feje felé volt irányítva. A rendőrség vizsgálja az esetet.
Megkerült az eltűnt kislány
Pozsony/Nagyszombat. Múlt héten egy aggódó édesanya jelentette a nagyszombati rendőrségen, hogy egy hete eltűnt 14 éves lánya. Mivel ilyen már többször is előfordult, egy hétig nem kereste a lányt. A bejelentés után a rendőrség nyomozásba kezdett és sikerült megtalálniuk a lányt.