Barcelona. A hét végén Barcelonában az uniós tagjelöltek első ízben vettek részt kötetlen tavaszi EU-csúcson, és – ugyancsak először – nemcsak ebédre voltak hivatalosak, hanem az érdemi tanácskozásokba is bekapcsolódtak.
Keresés
Rendbontás sötétedéskor
Barcelona. Több mint negyedmillió globalizációellenes tüntető vonult fel szombaton este Barcelonában. A rendőrség gumilövedékkel és gumibotokkal oszlatta szét az anarchistákat, akik a megmozdulás végén gyújtogattak és kirakatokat zúztak be.
Késnek az ígért pénzek
Pozsony. Az önállóan gazdálkodó kistermelőknek idén igencsak főhet a fejük. A kedvezményes, ám töltőállomások híján számukra több régióban egyszerűen elérhetetlen piros gázolaj miatt ugyanis költségeik a csillagokba szöknek. Lesznek köztük olyanok is, akikben felvetődik: ilyen körülmények között nem érdemes tovább vállalkozni.
Magyarok Romániában: mennyien?
A romániai magyar közösség életerejét mutatja, hogy eddig, ha nehezen is, de minden vérveszteséget pótolni tudott, s ezért lehet bízni abban, hogy van esély a rossz demográfiai trendek megfordítására - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
Újra tevékeny az al-Kaida
Vasárnapi médiabeszámolók szerint amerikai titkosszolgálati források közölték: újra tevékeny az al-Kaida terrorhálózat. A titkosszolgálat szerint egyre több a gyanús pénzmozgás, és nőtt az internetes kapcsolatfelvételek száma is.
TALLÓZÓ
SME
A lap azt boncolgatja, hogy Csehország és Szlovákia másként értelmezi Günter Verheugennek, az EU bővítési főbiztosának szavait, mint Berlin, Bécs és Budapest.
Erősebbet a gyengébbtől?
Barátnőmmel hétköznapi dolgokról beszélgettünk a telefonon. Egyszercsak felsikított. „Jaj, a macska! Elkapták a macskát!” Ijedten kérdeztem, „de hát miféle macska, kit kaptak el?” Reszkető hangon mesélte, hogy a szomszéd ház udvarában két kutya kergetett egy macskát, amelyik felmenekült a fára.
Bukfenc és Jeromos
Csányi Vilmos tekintélyes ember, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az etológia, azaz a magatartás-tudomány kiváló művelője és egyáltalán nem mellékesen két kutya, Bukfenc és Jeromos gazdája.
Egy russzofil a korzón
Március 14-én, a fasiszta szlovák állam létrejöttének hatvanharmadik évfordulóján a Slota-féle PSNS (Valódi Szlovák Nemzeti Párt) javaslatára, Bugár Béla parlamenti alelnök leváltása volt az aktuális műsorszám a pozsonyi törvényhozásban.
Nyugdíjreform: pénz van, törvény nincs
Ha második nekifutásra is, de a kormány meghozta történelmi döntését a Szlovák Gázművek 49 százalékának privatizációjáról. Az SDĽ ugyan még riszálta egy kicsit magát, de ők is pontosan tudták, a magánosításon már akkor sem változtathatnak, ha az ellenzékkel összefogva megbuktatják a kormányt.