Legyen a gazdasági legek övezete

Barcelona. A hét végén Barcelonában az uniós tagjelöltek első ízben vettek részt kötetlen tavaszi EU-csúcson, és – ugyancsak először – nemcsak ebédre voltak hivatalosak, hanem az érdemi tanácskozásokba is bekapcsolódtak.

Barcelona. A hét végén Barcelonában az uniós tagjelöltek első ízben vettek részt kötetlen tavaszi EU-csúcson, és – ugyancsak először – nemcsak ebédre voltak hivatalosak, hanem az érdemi tanácskozásokba is bekapcsolódtak. A csúcs központi témája annak felmérése volt, hogyan halad az évtized végéig terjedő időszakra szóló uniós gazdaságfejlesztési program, az úgynevezett lisszaboni stratégia megvalósítása.

A stratégia átfogó célja az, hogy 2010-re az unió váljon a világ legdinamikusabban fejlődő és legversenyképesebb gazdasági övezetévé, vagyis e területeken előzze meg az Egyesült Államokat is.

Az unió belső ügyeit illetően a csúcs legfontosabb eredménye az energiapiacok liberalizálásában való továbblépésről született megállapodás volt. A tizenötök egyhangúlag jóváhagyták azt a célt, hogy az üzleti szférában 2004-re teljesen meg kell nyitni az uniós áram- és gázpiacokat.

Az Európai Tanács meghallgatta Bertie Ahern ír kormányfő beszámolóját a tavalyi népszavazáson elutasított nizzai szerződés ratifikálásáról tartandó második referendum előkészületeiről. Biztosították Ahernt, minden tőlük telhető segítséget megadnak ĺrországnak ahhoz, hogy ezúttal pozitív eredmény szülessen.

Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője – ezúttal a miniszteri tanács főtitkárának minőségében – a tanács munkájának áramvonalasításáról és hatékonyabbá tételéről terjesztett elő jelentést. Elképzeléseit az államfők pozitívan fogadták, és megállapodtak arról, hogy képviselőikből eseti bizottságot hoznak létre a javasolt reformok tanulmányozására. További írások a 2. és 4. oldalon. (m, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?