Késnek az ígért pénzek

Pozsony. Az önállóan gazdálkodó kistermelőknek idén igencsak főhet a fejük. A kedvezményes, ám töltőállomások híján számukra több régióban egyszerűen elérhetetlen piros gázolaj miatt ugyanis költségeik a csillagokba szöknek. Lesznek köztük olyanok is, akikben felvetődik: ilyen körülmények között nem érdemes tovább vállalkozni.

„A szaktárca 1992 óta csak a nagytermelőknek megfelelő törvényeket és rendeleteket alkot, bennünket, önállóan gazdálkodókat pedig diszkriminálnak” – nyilatkozta Pavol Bottka, a Szlovákiai Földtulajdonosok és Agrárvállalkozók Szövetségének első embere. Példának a piros gázolajat hozta fel, amit elvileg a magángazdák is használhatnának, ám mivel ez az üzemanyag nem kapható a töltőállomásokon, nekik pedig sem töltőállomásaik, sem olyan raktáraik nincsenek, amelyet a törvény megenged, így voltaképpen nem élvezhetik a kedvezményes gázolaj előnyeit. Bottka szerint a dotációs rendeletet is úgy alkotta meg az agrártárca, hogy a 20 hektárnál kisebb területen gazdálkodó gazdák egy fillért sem kaphatnak az állami támogatásból. Az agrárvállalkozók szószólója rögvest leszögezi: nem a szövetkezeteket támadja, csupán a Szlovákia által is deklarált esélyegyenlőséget hiányolja. Merthogy milyen esélyegyenlőség az, hogy a törvényhozás csak a szövetkezetek és a társaságok esetében törölte el azt az egyébként is elhibázottnak tartott javaslatot, hogy a mezőgazdasági termelők az állami dotációként kapott pénzből adót fizessenek. Az önállóan vállalkozó gazdákról viszont megfeledkezett, nekik – ha kapnak valamilyen pénzt a dotációs keretből – adózniuk kell. Kérdésünkre, hogy ennyi diszkrimináció ellenére a magángazdák nekiláttak-e a tavaszi munkáknak, Bottka így válaszolt: „És mit tehetünk, adjuk fel vállalkozásunkat?” Nem zárta ki, hogy lesznek olyan termelők, akiknek a gázolajos sokk túlontúl sok lesz.

A Rozsnyói járásban jelenleg a repcét és az őszi vetésűeket trágyázzák, a gacsalki és tornagörgői határban pedig már a vetés is elkezdődött – tudtuk meg Ondrej Bartoštól, a földművelésügyi minisztérium regionális központjának vezetőjétől. A szövetkezetek még nem kapták meg az állami dotációt. A támogatások mértékének megállapítása ügyében pénteken tanácskoztak az illetékesek. Az igazgató bízik abban, hogy a gazdálkodók már e héten megkapják a támogatásokat. A 3 ezer hektáron gazdálkodó pelsőci szövetkezetnek az állami támogatás nélkül is el kellett kezdenie a tavaszi munkákat. Fazekas Árpád elnöktől megtudtuk, hogy ők eddig a talaj-előkészítéssel foglalkoztak, s ha az időjárás kedvez, azonnal megkezdik a vetést is. Az úgynevezett piros gázolajjal kapcsolatos gondokat is sikerült megoldaniuk: az üzemanyagot egy rozsnyói vállalattól kapják.

A 900 hektáron gazdálkodó, főleg kenyérgabona- és vetőmagtermesztéssel foglalkozó runyai szövetkezetben a tavaszi munkákat már elvégezték, de hitelbe. A tavaly megítélt állami támogatás máig sem érkezett meg a szövetkezet számlájára. A vetőmag- és a vegyszerforgalmazók jó szándékán múlott a tavaszi vetés sikeres befejezése és az ősziek megelőző vegyszeres kezelése. Az üzemanyaggal sem volna baj, csupán azt kellene már végre eldönteni, hogy a piros gázolaj mibe tölthető. Az előírások ugyanis géptípusokat nem konkretizálnak. „Állandóan térdre vagyunk kényszerítve az állami támogatások késése miatt. Úgy látszik, valakiknek érdekében áll a mezőgazdaság szétzilálása” – véli Borbély Ferenc, a szövetkezet elnöke.

A peredi Agro Rovina Kft. földjein 300 hektáron már elvetették az árpát, 100 hektáron folyik a talaj előkészítése. Ott most kezdik vetni a cukorrépát, 300 hektárra pedig kukorica kerül. Mészáros Győzőtől, a kft. igazgatójától megtudtuk, a vetőmag és a műtrágya beszerzésével nem volt semmi gondjuk, azonban attól tart, hogy az öntözés nem lesz ilyen problémamentes, mivel nagy a szárazság és az öntözőcsatornák is szárazak. A perediek sem kapták még meg az első negyedévre előirányozott állami támogatást, de ígéretük van rá, hogy pénz lesz.

A sőkszelőcei Progres termelőszövetkezet elnökétől, Zsák Jánostól megtudtuk, 210 hektáron már földben van az árpa. Száz hektáron herét, 1100 hektáron pedig kukoricát fognak vetni. A szükséges műtrágya 70 százalékát már kiszórták, a további 30 százalék is már szerződéses alapon biztosítva van. „Gépekkel olyan jól fel vagyunk szerelve, hogy másoknak is végezhetünk bérmunkát” – tájékoztatott az elnök. Az öntözéssel egyelőre nincs gond, hiszen ezen a területen általában magas a talajvíz, tavaly 600 hektáron nem is tudtak vetni, mivel víz a földeken állt. Az állami támogatásból az idén még nem láttak egy koronát sem, de remélik, hogy hamarosan megérkezik a pénz.

A nagyráskai mezőgazdasági szövetkezetben is komoly fejtörést okoz az állami támogatás kifizetésének elmaradása. „A dotációval csak a hónap második felében számolhatunk, pedig a pénzre most lenne a legnagyobb szükségünk” – tájékoztatta lapunkat Bucsko Tihamér, a szövetkezet elnöke. Elmondta, hónapok óta várják a kenyérgabonáért járó pénzt a terményfelvásárlótól is. Ha az időjárás engedi, mától vetik mintegy 150 hektáron az árpát. (gyor, juk, kápé, szasz, doc, gl, kat)

Már most csapadékhiányra panaszkodnak

Tornaújfalu. A helyi termelőszövetkezet számára a legnagyobb gondot a szárazság okozza. Kovács Imre elnök szerint az utóbbi 20 év legnagyobb szárazsága sújtja a vidéket, már az ősz sem bővelkedett csapadékban, a hó nélküli tél pedig igencsak megviselte az őszi vetést. A tavaszi munkák jó ütemben haladnak, a fejtrágyázást időben kezdték. A szövetkezet főleg gabonát és kukoricát termel, emellett a tömegtakarmányok, főleg a lucerna és a silókukorica tartozik a fő termények közé. A Kassa melletti Csécs község szövetkezetében nem panaszkodnak a szárazságra, súlyosabb anyagi gondjaik sincsenek, vetőmagra, műtrágyára és üzemanyagra is jut pénz. Gyurcsó Gyula elnök csupán az időjárás kilengései miatt aggódik, ugyanis a hőmérséklet éjszakánként fagypont alá esik. Ez főleg a repcét veszélyezteti. (kp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?