Pozsony. Az Európai Unióban hatályos törvényekhez igazodva Szlovákiában is befellegzik az anonim bankbetéteknek. A jelenlegi helyzet 2003 végéig marad, azonban az új szabályozás szerint 2004. január 1-től a nem névre szóló bankbetétek már nem fognak kamatozni.
Keresés
Egyre magasabb lakbér
Pozsony. Március elsejétől 95 százalékkal nőnek a lakbérek a 2001 február elseje előtt épült bérházakban – derül ki a pénzügyminisztérium legfrissebb rendeletéből. Eszerint a havi lakbér felső határa az egyes lakástípusok szerint négyzetméterre átszámítva a következőképpen alakul: 1.
Szárnyaló lakásköltségek
Pozsony. Januárban az előző hónaphoz képest 55 százalékkal nőtt a gáz, 42,3 százalékkal a víz és 28,3 százalékkal a villanyenergia ára – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből.
A Škoda Auto áll az élen
Prága. A nehézipari dinoszauruszok a háttérbe szorultak, a progresszív iparágazatokon alapuló, döntően nyugati cégek pedig előretörtek a legnagyobb csehországi vállalatok sorrendjét feltüntető listán.
Nem mindegy, mibe fektetünk
Pozsony. A tartósan alacsonynak mutatkozó banki kamatok miatt érdemes új befektetési lehetőségek után nézni; ebben sokat segíthetnek a pénzügyi tanácsadó cégek, feltéve, hogy megbízható társasághoz fordulunk.
„Ha már háború lesz, legyen minél hamarabb”
New York. Powell beszéde – hiába tette minden eddiginél valószínűbbé, hogy tényleg háború lesz – mégis inkább megnyugtatta a világ tőzsdéit, amelyek semmit sem utálnak jobban a bizonytalanságnál. Az arany ára csökkent az amerikai külügyminiszter előadása után.
Elvitték a pálmát
Fülek. A vasutassztrájk alatt, hétfőn este loptak el egy kétméteres pálmafát a vasútállomás váróterméből. A dísznövényt a személyi pénztárban dolgozó hölgy hozta otthonról két éve, miután felújították az állomást. Vélhetően el akarta adni a pálmát a két helyi fiatal, egyikük csupán 14 éves.
Konszenzust, de nem haknit
Komárom. Rendkívüli társulati ülést tartottak tegnap a Jókai Színházban, amelyen részt vett a nyitrai megyei önkormányzat több tagja, köztük Fehér Miklós alelnök és Farkas Tibor, a kulturális bizottság elnöke is.
A légtérnyitással is háborúba lépünk
Pozsony. Szlovákia bagdadi nagykövetségén már csak két fő dolgozik, tudtuk meg tegnap a külügyminisztérium szóvivőjétől. Boris Gandel lapunknak elmondta, a létszámcsökkentés után a külképviseleten fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be.
Vannak, akik csak a háború nyelvén értenek
Pozsony. Tegnap tárgyalt a hetvenöt fős szlovákiai katonai egység Irakba küldéséről szóló kormányjavaslatról a parlament; lapzártánkig nem ért véget az ülés. A vita komolyságát bizonyítja, hogy a kormánypártok még a Koalíciós Tanács tegnapra tervezett ülését is elhalasztották.