New York. Két határozattervezet került hétfőn a Biztonsági Tanács asztalára. Az USA, Nagy-Britannia és Spanyolország által benyújtott tervezet szerint Irak megszegi a BT 1441-es határozatát. Ezzel szemben a német–francia–orosz javaslat szerint még van lehetőség a békés megoldásra.
Keresés
Szaddám tévépárbajra hívta Busht
Washington/Bagdad/Kuvait-város. Ha Szaddám a BT újabb határozata nyomán sem szereli le tömegpusztító fegyvereit, csak azzal kerülheti el a háborút, ha száműzetésbe vonul – mondta az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Maga az iraki elnök közölte: az asz-Szamúd-2 rakétákat nem szerelik le, később ezt a bejelentést egyik tanácsadója megpróbálta szépíteni.
Az osztráké a vándorserleg
Galánta. Az osztrák gimnazisták vitték el a vándorserleget arról a város gimnáziumában szervezett tegnapi sportnapról, amelyen három középiskola diákjai vetélkedtek. A helyi Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és a szlovák gimnázium közösen látta vendégül az ausztriai Stockerau középiskolájának diákjait.
Elfogták a kábeltolvajt
Királyhelmec. A királyhelmeci rendőröknek sikerült elfogniuk azt a Pólyán községből származó férfit, aki idén január 19-én egy balta segítségével felmászott a Boly és Zétény községek közti telefonpóznákra, s mintegy 250 méter telefonkábelt tulajdonított el.
Nem fizetnek büntetést
Dunaszerdahely. Nem kell befizetni a Dunaszerdahelyi Járási Munkaügyi Hivatal által kirótt büntetéseket – határozott az intézmény vezetősége. Varga Tibor igazgatóhelyettes lapunknak elmondta, a döntés azon jogi személyekre vonatkozik, amelyek és akik alkalmazottaik után nem fizettek a foglalkoztatási alapba.
Költözik a rendőrség
Dunaszerdahely. A rendőrség dunaszerdahelyi körzeti osztálya értesíti a lakoságot, hogy a jelenlegi Jesenský utcai épületből átköltözik az Ádor utca 34-es szám alá.
Influenza van, járvány nincs
Kassa. A városban és környékén a múlt hét közepétől ugrásszerűen megnőtt az influenzás megbetegedések száma. Hat nap alatt mintegy négyezren fordultak orvoshoz influeznás tünetekkel, ami az előző héthez képest 45 százalékos növekedést jelent. A statisztikák szerint szinte minden hatvanadik kassai influenzás.
Tkáčék képviselői klubot alakíthatnak
Pozsony. Hétről nyolcra emelkedik a parlamenti frakciók száma – döntött tegnap a törvényhozás. A HZDS-ből kiváló Vojtech Tkáč és tíz társa önálló frakciójának létrehozására 107 képviselő bólintott rá, az MKP, az SDKÚ és a KDH jelen levő képviselő, illetve az ANO és a Smer tagjainak többsége.
A legnagyobb környezetszennyezők
Pozsony. A Környezetvédelmi Felügyelet tavaly 14,5 millió koronányi bírságot szabott ki, összesen mintegy kétezer kihágás miatt. Bár 2001-ben is hasonló számú esetben róttak ki bírságot, nagysága a tavalyinál négymillió koronával több volt.
Az ajtónkon kopogtat majd az SDKÚ
Pozsony. Az SDKÚ aktivistái otthonukban akarják felkeresni az embereket, hogy meggyőzzék őket az EU-csatlakozás fontosságáról.