Egyszer már engem is lehallgattak. Pedig nem is vagyok parlamenti képviselő. Egy reggel arra ébredtem, hogy szöveges üzenet érkezett a mobiltelefonomra a szolgáltatótól. Arra figyelmeztettek, hogy hallgassam meg az üzenetrögzítőmet.
Rendben, felhívtam az üzenetrögzítőt.
Keresés
Lehallgatás, hülyeség
Az internetet is figyelik
„Öltönyös urak érkeztek, és olyan számítógépeket hoztak, amikhez mi hozzá sem nyúlhatunk” – állítja egy budapesti internetszolgáltató rendszergazdája.
Nem az ő dolguk lenne?
Az Orange Slovensko Rt.-nél és az Eurotel Bratislava Rt.-nél is megpróbáltunk érdeklődni, milyen körülmények között, milyen berendezések segítségével képzelhető el egy mobiltelefon-tulajdonos lehallgatása. Mindkét cég szinte sztereotip választ adott.
Biztonságos a rendszer
A GSM rendszerben a beszélgetésnek a készülék és a bázisállomás közti, rádióhullámú lehallgatása lehetetlen. A digitális rendszer ugyanis az emberi hangot adatcsomagokká alakítja, tömöríti és bejelentkezésről bejelentkezésre változó kulcscsal titkosítja, majd időosztásos rendszerben továbbítja a bázisállomás felé.
Lehallgatás? Félrehallás?
Néhány hete koalíciós válsághoz vezetett Pavol Rusko lehallgatási ügye. Máig nem derült ki, kinek az utasítására figyelték az Új Polgári Szövetség (ANO) elnökének a telefonbeszélgetéseit. A „lehallgatási hullám” Csehországot sem kerülte el.
Arron nem indul a vb-n?
Párizs. Combsérülés miatt valószínűleg nem vesz részt a március 14. és 16. közötti birminghami fedett pályás atlétikai világbajnokságon Christine Arron. – Úgy tűnik, nem túl komoly a baj, de további orvosi vizsgálatok várnak rám.
Gyurka János marad az edző
Bécs. Gunnar Prokop, az osztrák Hypo Niederösterreich női kézilabdacsapatának menedzsere bejelentette: bár az együttes óriási meglepetésre nem jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, továbbra is Gyurka János marad a vezetőedző.
Beckham nem kell a Juventusnak
Torino. „A nők biztosan nagyon szeretik David Beckhamet, bálványként tekintenek rá, de engem egyáltalán nem nyűgöz le. Nem tartom világklasszisnak, ezért úgy gondolom, hogy nincs is rá szükségünk“ – mondta Luciano Moggi, a Juventus klubigazgatója.
Volgográdba utazik a Dunaferr
Bécs. A Cornexi-Alcoa és a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapata viszonylag verhető ellenfelet kapott a nemzetközi kupákban. A fehérváriak a francia Dijon, a győriek a román Zilah ellen mérkőznek majd a negyeddöntőben.
TENGERENTÚLI BAJNOKSÁGOK
NHL. Yzerman visszatérése és a szlovák játékosok eredményessége jegyében zajlott az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság legutób-bi játéknapja. A bajnok Detroit 37 éves veterán csillaga hatalmas üdvrivalgás közepette tért vissza a jégre, tizenhárom percet játszott, és élvezte a korongozást.