Petőfi Sándor születésének 180. és az 1848-as forradalom és szabadságharc 155.
Keresés
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Atomcsapda (am.) 15.30, 18, 20 MLADOSŤ: Rohadékok (cseh) 15.30, 18, 20 MÚZEUM: Tűzijáték (japán) 20 TATRA: Két hét múlva örökké (am.) 16.30, 18.30, 20.30 PALACE – AU PARK: Két hét múlva örökké (am.) 15.50, 18, 20.10 Még egy kis pánik (am.) 18.35, 20.45 Az arany markában (am.-kan.) 14.10, 16.30, 18.
Zenészek táncaival
Pozsony. Kéthetes kelet-szlovákiai körútra indul az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes. „Délelőttönként nevelőkoncerteket tartunk alapiskolásoknak, illetve Királyhelmecen gimnazistáknak is, este pedig a Zenészek tánca című műsorral lépünk színpadra” – nyilatkozta lapunknak Rigó Konrád műsorszervező.
Egy régi vágyálom beteljesülése
Rendhagyó lesz az idei március 15-ei ünnepség Pozsonyban, hiszen új helyszín – a Medikus-kert –, és Petőfi megújult, helyreállított szobra fogadja majd az 1848-as magyar szabadságharc 155. évfordulójára emlékezőket. Ennek kapcsán Duka Zólyomi Árpáddal, a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság elnökével beszélgettünk.
Kormányfőcsere Törökországban
Ankara. Abdullah Gül török kormányfő már holnap lemond, hogy átengedje helyét a kormánypárt (AKP) vezetőjének, Recep Tayyip Erdogannak. A pártelnök hatalmas győzelmet aratott vasárnap a Siirt tartományban rendezett pótválasztáson, és ezzel megnyílt előtte az út a miniszterelnöki tisztség felé.
Lelőtték egymást az ENSZ-rendőrök
Belgrád. Egymást lőtte le Pristinában a koszovói ENSZ-rendőrség két kommandósa. Az eset vasárnap este történt egy pristinai rendőri laktanyában. Andrea Angeli, az ENSZ-rendőrség szóvivője csak anynyit árult el tegnap a belgrádi Beta hírügynökségnek, hogy az elitrendőrök összekülönböztek egymással.
Már Annan sem derűlátó
Hága. Kofi Annan, az ENSZ főtitkára Hágában döntő fontosságú megbeszélést kezdett a ciprusi újraegyesítésről a görög és a török közösség vezetőivel. Annan az International Herald Tribune-ben tegnap megjelent cikkében leszögezte: eljött a döntéshozatal ideje.
Menesztenek száz ügynököt
Prága. A cseh védelmi tárca vezetője bejelentette, meneszteni kívánja a katonai hírszerzés több mint száz ügynökét. Jaroslav Tvrdík a Právónak elmondta: a titkosszolgálatok átszervezése keretében felbontja a munkaszerződést mindazon hírszerzőkkel, akik annak idején a kommunista katonai kémelhárításnak is dolgoztak.
Fegyverbe szólítanak
Belgrád. Az Albán Nemzeti Hadsereg (AKS) nevű szélsőséges szervezet fegyverbe szólította nemzettársait, hogy egyesítsék az albánok lakta balkáni területeket.