Pozsony. Rudolf Schuster elnöki kegyelemben részesített egy férfit, akit tízhavi feltételes szabadságvesztésre ítéltek. A férfi közúti balesetet okozott, melyben felesége életét vesztette, fia pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Az igazságügyi miniszter a halált okozó tett miatt nem javasolta az amnesztiát.
Keresés
Továbbra is a Smer vezet
Pozsony. Ha most tartanák a választásokat, az első helyen a Smer végezne 23,8 százalékkal, a második helyen a HZDS lenne 16,7 százalékkal, derül ki az MVK legfrissebb felméréséből. A harmadik helyet az SDKÚ szerezné meg 12,1, a negyediket az MKP 12 százalékkal. A KSS-re 7,3, a KDH-ra 7,2, az ANO-ra 6,6 százalék voksolna. (SITA)
Kerületi bíróság előtt a vasutassztrájk
Pozsony. A Pozsonyi Kerületi Bíróság a múlt hét végén kezdett el foglalkozni a vasutassztrájkkal kapcsolatos beadvánnyal. Az illetékes járásbíróság törvénytelennek hirdette ki a munkabeszüntetést, így a sztrájkot abba kellett hagyni, de a vasutasok fellebbeztek.
Májustól kezdődhet a munka
Pozsony. A Nemzeti Emlékezet Hivatala valószínűleg már május végétől fogadja azoknak a polgároknak a kérvényeit, akik szeretnének belenézni a róluk szóló titkosrendőrségi anyagokba. Az intézmény ideiglenesen az igazságügyi minisztérium épületében fog székelni. (TASR)
Valóban lehallgatták Anna Malíkovát
Pozsony. Anna Malíková tegnap a katonai ügyészségen elismerte annak az illegális felvételnek a valódiságát, melyen férjével, Alekszandr Belouszovval beszélt. A beszélgetés leirata nemrég a sajtóban is megjelent, s Malíková szerint az egész ügy egy ellene irányuló lejárató kampány része. (TASR)
Szlovákokat védtek az izraeli parasztok
Jeruzsálem. Mezőgazdasági gépekkel torlaszolták el a faluhoz vezető utat Ein Jahav lakói, hogy megvédjék húsz Szlovákiából érkezett, illegálisan dolgozó munkásukat, akiket az idegenrendészet haza akart küldeni.
Megkezdődött Gavorník és Bisák pere
Pozsony. Tegnap megkezdődött Peter Bisák és Štefan Gavorník ügyének járásbírósági tárgyalása. Az utolsó Mečiar-kormány privatizációs miniszterét, illetve a vagyonalap volt elnökét milliós csúszópénzek elfogadásával vádolják.
Pénzt ígért a kormányfő
Pozsony. A köztársasági elnök irodája egyelőre nem kapta meg az egészségügyi törvény módosítását, így Rudolf Schuster még nem nyilatkozik róla. Az elnök a közelmúltban már kijelentette, ha a törvény nem helyez elbírhatatlan terhet a lakosság vállára, akkor aláírja.
Harcolni hívják Palkót
Pozsony. Az újfasiszták elleni harc megindítására szólította fel tegnap Ladislav Ďurkovič, az Emberek a Rasszizmus Ellen nevű szervezet vezetője Vladimír Palko belügyminisztert.
Weiser a keleti végeken
Tiszacsernő/Nagykapos. Tiszacsernő a 111., Nagykapos pedig a 112. azoknak a városoknak a sorában, amelyeket Ronald Weiser, az Amerikai Egyesült Államok pozsonyi nagykövete kelet-szlovákiai körútja során tegnap felkeresett. Délelőtt Dulík Tibor, Tiszacsernő polgármestere fogadta a diplomatát és kíséretét.