Pénzt ígért a kormányfő

Pozsony. A köztársasági elnök irodája egyelőre nem kapta meg az egészségügyi törvény módosítását, így Rudolf Schuster még nem nyilatkozik róla. Az elnök a közelmúltban már kijelentette, ha a törvény nem helyez elbírhatatlan terhet a lakosság vállára, akkor aláírja.

Pozsony. A köztársasági elnök irodája egyelőre nem kapta meg az egészségügyi törvény módosítását, így Rudolf Schuster még nem nyilatkozik róla. Az elnök a közelmúltban már kijelentette, ha a törvény nem helyez elbírhatatlan terhet a lakosság vállára, akkor aláírja. A késés oka Ján Füle elnöki szóvivő szerint az, hogy a képviselők mintegy nyolcvan módosító indítványt fogadtak el, s ezek feldolgozása sokáig tart. A pozsonyi Egyetemi Kórházban hamarosan kialakítanak egy-két irodát, ahol a kezelésre érkező betegeknek előre be kell majd fizetni a kórházi tartózkodásért az előleget, melynek mértéke a betegség súlyosságától függ majd. A sebészeti osztályon egy átlagos kezelés öt, a belgyógyászati osztályon nyolc napig tart, ez alapján számolják majd ki a díjat, amelyet a kórházban töltött napokért kell fizetnie a betegnek.

Az állam átvállalja a megyék felügyelete alá átkerült kórházak régi, 3,4 milliárdos tartozását, de többet nem hajlandó fizetni, jelentette ki Mikuláš Dzurinda. A kormányfő szerint az újonnan keletkezett veszteségeket már a megyéknek kell állniuk. (s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?