Az álmunkban nem is, de a moziban már biztosan láttunk hasonló romantikus mesét: egyszerű, kétkezi, dolgos lány két műszak között összefut álmai hercegével, a délceg herceg kacsint, kislány elpirul, repkednek a boldogsághormonok, majd hosszas keresgélés után végre egymásra találnak.
Keresés
Az órák
Az égóta sejthettük, hogy nemcsak a könyveknek, hanem az íróknak és az olvasóknak is megvan a maguk sorsa, a Michael Cunningham nemrég magyarul is megjelent könyve alapján készült Az órák csak még jobban megerősíti ezt a tételt, lévén a saját sorsról, ráadásul a könyvek igézetében összefonódó női sorsokról mesél.
NAPTÁR
Március 12
EGY GONDOLAT
„Mi az, mi e hazát és nemzetet / Pártokra osztja, azt én nem tudom.”
Csiky Gergely
NÉVNAP
Gergely
Görög eredetű név. A név lassan Gregorrá rövidült, s ebből lett a magyar Gergely. A szlovákban megmaradt Gregor formában, viselői szintén ma ünnepelnek. Jelentése: éber.
Utálja a nevét
Stockholm. Nevet akar változtatni egy svéd állampolgár, akinek egyik előneve George, mint Bush amerikai elnöké, a másik pedig Szaddám, mint az iraki diktátoré. Az iraki származású, 21 éves svéd férfi az utóbbi megváltoztatásáért adott be kérvényt az illetékes hatósághoz.
Titkos fegyver a delfin- és fókahadosztály
Washington. Könnyen előfordulhat, hogy az Irak elleni háborúban az Egyesült Államok beveti víz alatti intelligens titkos fegyvereit: oroszlánfókákból és delfinekből álló hadosztályát.
Már a reklám sem segít
Párizs. Hiába próbálnak új őröket a börtönökbe csalogatni Franciaországban. A börtönőrtoborzó tévéreklámban két őr áradozik munkájáról.
Micukó újra akcióba lép
Budapest. Ma este ismét jelentkezik Micukó, a „japán riporternő”, azaz Stahl Judit. A tv2 új műsorának lényege: az ismert híradós 82 közismert személlyel elhitette, hogy ő az egyik japán televízió riporternője, és érdeklődik a magyar sztárok élete iránt.
VIGYORGÓ
A súgó
Történelemórán Katitól azt kérdezi a tanár, hogy mikor volt a Dózsa-féle parasztfelkelés. Kati ránéz nagy szerelmére, aki kézzel próbálja az évszámot elmutogatni, rögtön rá is vágja.
– 15 óra 14 perckor!
Állatbarát
A biológiaórán megkérdezi a tanár Pistikét, hogy mi a kedvenc állata.
SZÓTÁR
It’s toughest to forgive ourselves – saját magunknak a legnehezebb megbocsátani
peeling an onion – hagymát pucolni, hámozni
layer by layer – egyik réteg a másik után
leave a place suddenly – hirtelen távozni
He was so angry he stormed out of the room – olyan mérges volt, hogy kiviharzott a szobá