Az embertársaink iránti ellenséges érzület a szívinfarktus nagyobb kockázatával jár, mint az elhízás, a dohányzás vagy a vér magas zsírszintje - állítja egy amerikai tanulmány.
Keresés
Egy ismeretlen zsarolja Csehországot
Egy ismeretlen zsarolja az államot, és robbantással fenyegetődzik, ha a hatóságok nem fizetnek neki nagyobb, többmilliós összeget - jelentette be A cseh belügyminiszter.
Sportriporter lehet az MTV elnöke?
Gyulai István, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség főtitkára, volt sportriporter lehet a pártok kompromisszumos jelöltje a Magyar Televízió elnöki posztjára. Gyulait még nem keresték meg hivatalosan, ám jelezte, hajlandó lenne elgondolkodni az ajánlaton.
TALLÓZÓ
Zoran Djindjics szerb kormányfő meggyilkolásával a 2000. október 5. utáni Szerbia eljutott legsúlyosabb válságáig, s ami ezután következik, az mindenképpen a szerbiai demokrácia óriási próbatétele és vizsgája lesz – írja tegnapi kommentárjában az újvidéki Magyar Szó.
Túlméretezett felsőbbségtudat
A terrorizmus elleni háború nem lehet az amerikai külpolitika vezérelve, és nem jó, ha a világ legnagyobb hatalmú országa kizárólag az önfenntartással van elfoglalva – írta a Financial Timesban Soros György.
Ólom a fában
Sír-rí a tűzifa a Bözsi néni keze rángatta kézifűrész fogai alatt. Nem viszi a vásott fog, a kis, öregecske kéz is fáradt már hozzá. Ez a kutya mord idő meg továbbra is tartja magát keményen.
A miniszter unokája
A magyar tannyelvű szlovákiai egyetem létrehozása körüli sajtóvitában már nem érnek bennünket meglepetések. Tudjuk, hogy a Komáromba tervezett univerzitás megalapításának eszméje milyen ellenérvelésre ragadtatja a rámenősebb szlovák hazafiakat és honleányokat. Öntudatosabb szittyáink argumentációja is közismert.
Szeretik a szponzorok a cseh államfő volt pártját
Csehországban 2002-ben az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt kapta a legnagyobb támogatást az önkéntes adományozóktól – derül ki abból a kimutatásból, amelyet a pártok tavalyi gazdálkodásáról hozott nyilvánosságra a cseh belügyminisztérium.
Két golyó a félmúltból
Az elkövetkező néhány nap (esetleg néhány hét) mindenképpen választ adhat arra a kérdésre, hogy Szerbiában a nehezen kivívott, de még ingatag demokrácia képes-e gyors és energikus választ adni a Zoran Djindjics elleni terrortámadásra, vagy a köztársaság ismét a sötét erők birodalmává válik, amelynek jegyei: káosz és félelem.
Közadakozásból áll majd a vár?
Kis híján egy ház ebédlőjében állt meg az méretes szikla, amely a trencséni vár falából szakadt ki múlt pénteken. A legfrissebb információk szerint a savas eső okozta kémiai folyamatnak köszönhetően bomlott meg a habarcs, emiatt omlott le a fal egy része.