Gigászi sóhivatal vagy világkormány? Mindenható konfliktusrendező vagy teszetosza, tétovázó, vízfejű bürokrata-apparátus? Államok ábécésorrendbe szedett tarkabarka gyülekezete, amelyben a diktatúrák, a demokráciát csak hírből ismerő államok dominálnak?
Keresés
Horoszkop
Ezt a napot megpróbálja a családjának szentelni, hogy kárpótolja őket, amiért hét közben alig volt rájuk ideje.
Pozsony megkapta a tervezetet
Pozsony. Szlovákia tegnap megkapta a státustörvény tervezett módosításait. A normaszöveget Győrffy Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete adta át a szlovák külügyminisztériumnak, erősítette meg lapunknak Boris Gandel külügyi szóvivő. „Tanulmányozni fogjuk a javaslatot” – mondta röviden érdeklődésünkre Gandel.
Medgyessy Péter ünnepi üzenete
Budapest. Medgyessy Péter, a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke üzenetet küldött a határon túli magyarokhoz március 15-e alkalmából. „Március 15-e a nemzet legközvetlenebb, legszemélyesebb ünnepe.
Kiirtják az állományt
Pozsony. A Szlovák Tudományos Akadémia Neuroimmunológiai Intézete tegnap megerősítette, hogy valóban súrlókóros volt az a 3 éves birka, amelyet az újbódvai (Kassa-vidéki járás) szövetkezetben neveltek.
Fico Csáky fejét követeli
Pozsony. Csáky Pál leváltását követeli Mikuláš Dzurindától Robert Fico. A Smer elnöke szerint az európai integrációért is felelős miniszterelnök-helyettes és csapata nem képes megbirkózni a csatlakozással kapcsolatos feladatokkal, s Csáky csak saját ügyével, azaz a magyar egyetemmel foglalkozik.
Szóvá tette a szkinhedek viselkedését a szónok
Pozsony. Csak néhány tucat ember, többnyire bőrfejű verődött össze tegnap az elnöki palota előtt, hogy a fasiszta szlovák állam megalakulásának 64. évfordulójára emlékezzen.
A szlovák nyelv dühös vietnami őre
Pozsony. Nem mindennapi eset tanúi lehettek a Széplak utcai kispiacon vásárlók, amikor egy vietnami árust kiborított egy magyarországi bevásárlóturista.
Bush válságcsúcsot tart
Washington/Ankara/Moszkva. George Bush amerikai elnök a hét végén az Azori-szigeteken tárgyal Tony Blair brit és José María Aznar spanyol kormányfővel az iraki válságról. Ezért a jövő hétre halasztódik annak az újabb ENSZ-határozatnak a szavazása, amely lehetőséget teremtene egy Irak elleni támadásra.
Olcsó vitaminforrás
Az antioxidánsok olyan anyagok, melyek megakadályozzák más anyagok elbomlását, a levegő oxigénjével való egyesülését, oxidálódását. Széles körben alkalmazzák őket élelmiszerek, takarmányok tartósítására. Nagy szerepük van az emberi szervezet egészséges működésében is. Megtalálhatók pl.